Ukrajna zászlaja

Ukrajna zászlaja
Ukrajna zászlaja két vízszintes sávból áll, a felső kék színű, míg az alsó sárga. A ma hivatalosan használt ukrán nemzeti lobogó sokkal régebbi múltra tekint vissza, mint hivatalos elfogadásának időpontja.

A mai zászlót már 1918-ban hivatalos nemzeti jelképpé nyilvánította az ukrán nemzetgyűlés. Ekkor az ország lobogóját úgy jellemezték, hogy a felső kék szín az ország feletti tiszta égboltot szimbolizálja. A kék egyébként a béke jele is. Az alsó, sárga sáv a hatalmas búzamezőket idézi, amelyek Ukrajna gyarapodásának szimbólumai.

A hivatalos magyarázaton felül más okai is lehetnek annak, hogy Ukrajna ezt a két színt választotta magának. A történelem lapjait fellapozva kiderül, hogy a Kijevi Rusz, a kijevi fejedelem uralkodói címerének két színéről van szó. Mivel az akkoriban Kijevben hatalmat szerzett népcsoport Skandináviából érkezett a mai Ukrajna területére, az sem meglepő, hogy a svéd zászló színeit használták fel.

Az 1918-as megalkotás után hamarosan Ukrajna a Szovjetunió része lett. Ekkor szinte teljesen elfelejtődött az eredeti ukrán nemzeti lobogó, de az SZSZK-nak megvolt a saját zászlaja. Végül 1992-ben fogadták el ismét hivatalosan a mai lobogót.

Ukrajna zászlaja
Ország - Ukrajna

Warning: getimagesize(/Image/Map/MP690791.gif): failed to open stream: No such file or directory in /home/mapnlee7/public_html/MAPNALL/article.php on line 532
Ukrajna kelet-európai állam. Keletről és északkeletről Oroszország, északnyugatról Fehéroroszország, nyugatról Lengyelország, Szlovákia és Magyarország, délnyugatról Románia és Moldova, délről pedig a Fekete-tenger és az Azovi-tenger határolja. Fővárosa és legnépesebb városa Kijev.

Oroszország után Európa második legnagyobb területű állama. 1991-ig a Szovjetunió tagállama volt. A Szovjetunió felbomlása után visszanyerte szuverenitását, majd lemondott a területén tartott szovjet nukleáris fegyverekről, cserébe Oroszország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia az 1994-es ún. budapesti memorandumban garantálta az ország függetlenségét és területi integritását.
Neighbourhood - Ország
  •  Fehéroroszország 
  •  Lengyelország 
  •  Magyarország 
  •  Moldova 
  •  Oroszország 
  •  Románia 
  •  Szlovákia