Magyar nyelv

Magyar nyelv
A magyar nyelv az uráli nyelvcsalád tagja, a finnugor nyelvek közé tartozó ugor nyelvek egyike. Legközelebbi rokonai a manysi és a hanti nyelv, majd utánuk az udmurt, a komi, a mari és a mordvin nyelvek. Vannak olyan vélemények, melyek szerint a moldvai csángó önálló nyelv – különösen annak északi, középkori változata –, így ez volna a magyar legközelebbi rokonnyelve.

Noha a magyar és nemzetközi nyelvtudomány (így a Magyar Tudományos Akadémia is) bizonyított ténynek tekinti a magyar nyelv uráli (azon belül: finnugor) eredetét, ezt többen vitatják, és álláspontjukat a legkülönfélébb elméletekkel próbálják alátámasztani (lásd még: Alternatív elméletek a magyar nyelv rokonságáról).

A magyar nyelv legtöbb beszélője Magyarországon él. Magyarországon kívül főleg a Kárpát-medence többi országában beszélik: Románia (főként Erdély), Szlovákia, Szerbia (a Vajdaság), Ukrajna (Kárpátalja), Horvátország, Szlovénia és Ausztria területén.

A magyar nyelv 1836 óta (az 1836. évi III. törvénycikk alapján) hivatalos nyelv Magyarországon, 1844 óta pedig (az 1844. évi II. törvénycikk alapján) az ország kizárólagos hivatalos nyelve. Az Európai Unió hivatalos nyelveinek egyike. Ezenkívül a magyar az egyik hivatalos nyelv a Vajdaságban, valamint Szlovénia három községében (Dobronak, Őrihodos és Lendva). A kisebbségi nyelvek jogait legutóbb 2011-ben szabályozták. A magyar jelnyelvet 2009 novemberében tették hivatalossá, ami 2010 júliusától érvényes.

A magyar nyelvet a világ nyelveinek sorában a 62. helyre teszik az anyanyelvi beszélők száma szerint. Európában a 14. legbeszéltebb nyelv, valamint a legbeszéltebb olyan nyelv, amely nem az indoeurópai nyelvcsaládhoz tartozik.

A magyar agglutináló nyelv. A magyar írásrendszer a latin ábécé bővített változata.

A magyar anyanyelvű személyek száma a világon becslések szerint 15 millió lehet. Az Európai Unióban közel 13 millió magyar anyanyelvű ember él, ebből 12,5 millió a Kárpát-medencében. A többi európai országban, Izraelt is ide számítva 500 ezer, Európán kívül becslések szerint közel 2 millió a magyar anyanyelvűek száma, ebből 1,8 millió az amerikai kontinensen (USA: 1,4 millió, Kanada: 315 ezer, Dél-Amerika: 100-120 ezer), Ausztrália és Óceánia: 65-70 ezer, Ázsia: kb. 30 ezer, Afrika: 10-30 ezer, akik közül azonban otthonában már nem mindenki használja a magyar nyelvet. További 2 millióan beszélik a magyart második nyelvként, elsősorban a Kárpát-medence országaiban.

A magyarul beszélő magyarok száma Magyarországon 1970-ben 10,3 millió, 1980-ban 10,64 millió; országhatáron kívül 1970-ben 5,9 millió, 1980-ban 6,07 millió; a világon 1970-ben 16,2 millió, 1980-ban 16,71 millió volt.

A történelmi Magyarországon 1910-ben végzett utolsó népszámlálás szerint 12 millióan beszélték a magyar nyelvet.

Ország
  • Ausztria
    Az Osztrák Köztársaság (vagy latin eredetű néven Ausztria, németül Österreich vagy Republik Österreich, ófelnémet nyelven: Ostarrîchi, jelentése: „keleti birodalom”) közép-európai szövetségi állam. Északról Németország és Csehország, keletről Szlovákia és Magyarország, délről Szlovénia és Olaszország, nyugatról pedig Svájc és Liechtenstein határolja.

    1955. május 15-én Bécsben aláírták az államszerződést, melyben az ország visszakapta szuverenitását. A megszállók kivonulása után Ausztria örökös semlegességét az alkotmányban rögzítették. Az államszerződés lehetőséget teremtett arra, hogy Ausztria független, semleges államként a saját útját járja.
  • Magyarország
    Magyarország állam Közép-Európában, a Kárpát-medence közepén. 1989 óta parlamentáris köztársaság. Északról Szlovákia, északkeletről Ukrajna, keletről és délkeletről Románia, délről Szerbia és Horvátország, délnyugatról Szlovénia, nyugatról pedig Ausztria határolja. Népessége a 21. században 10 millió alá csökkent. Hivatalos nyelve a magyar, amely a legnagyobb az uráli nyelvcsaládba tartozó nyelvek közül. Fővárosa és legnépesebb városa Budapest.

    Jelenlegi határai nagyjából egyeznek az 1920-ban, az első világháborút lezáró trianoni békeszerződésben kijelölt határokkal. Ennek következményeként az ország elvesztette területének 71, lakosságának 58 százalékát. A két világháború között számos kormány alakult, többek között kommunista kormány is, melynek a bukása és felszámolása után megalakuló szolgált ki. Magyarország a Horthy-rendszerben a revízió reményében, a Szálasi-kormány alatt a német érdekeket kiszolgálva lépett be − ill. maradt hadviselő − a második világháborúban, de a kisebb-nagyobb sikeres harcok és a súlyos veszteségek ellenére sem ért el tartós áttörést, az 1947-es párizsi békeszerződés pedig kialakította a mai országhatárokat. A világháborút követően az ország a Szovjetunió megszállási övezetébe került. A rendszerváltásig kétszer került Magyarország a világpolitika középpontjába: először az 1956-os forradalom kapcsán, másodszor 1989-ben, amikor a páneurópai piknik során a keletnémetek nyugatra távozhattak.
  • Montenegró
    Montenegró (montenegróiul Crna Gora / Црна Гора) független állam Dél-Európában, a Balkán-félszigeten. Délnyugaton az Adriai-tenger, nyugaton Horvátország, északnyugaton Bosznia-Hercegovina, északkeleten Szerbia, keleten Koszovó, délkeleten pedig Albánia határolja.

    Az első világháború után Jugoszlávia része lett. Jugoszlávia felbomlása után, 2003-ban Szerbia és Montenegró kikiáltották a föderációt. A 2006 májusában megtartott függetlenségi népszavazást követően az év nyarán kimondta a függetlenségét, és a konföderáció feloszlott.
  • Románia
    Románia (IPA: ) kelet-közép-európai állam. Északról Ukrajna, keletről Moldova, nyugatról Magyarország és Szerbia, délről Bulgária, míg keleten a Fekete-tenger is határolja. négyzetkilométeres területével és 19 millió fős (2022) lélekszámával az Európai Unió nyolcadik legnagyobb területű és 7. legnépesebb országa. Fővárosa és egyben legnagyobb városa a mintegy 1,9 milliós Bukarest.

    Románia 2004-ben csatlakozott a NATO-hoz, 2007. január 1-jétől pedig az Európai Unió tagja. Ezenkívül a következő fontosabb nemzetközi szerveződéseknek a tagja: Latin Unió, Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, Kereskedelmi Világszervezet, Egyesült Nemzetek Szervezete, Frankofónia Nemzetközi Szervezete, Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés.
  • Szerbia
    Szerbia, hivatalos nevén Szerb Köztársaság (szerb cirill: Република Србија, latin: Republika Srbija) délkelet-európai állam.

    A Balkánon fekvő ország északon Magyarországgal, keleten Romániával és Bulgáriával, délen Észak-Macedóniával és Albániával, délnyugaton Montenegróval, nyugaton Bosznia-Hercegovinával és Horvátországgal határos. Az önmagát 2008-ban függetlenné nyilvánító, zömmel albánok lakta Koszovó jogállása vitatott.
  • Szlovákia
    Szlovákia, hivatalosan Szlovák Köztársaság (szlovákul Slovensko, hivatalosan Slovenská republika) kelet-közép-európai állam a Kárpát-medence északi részén. Nyugatról Csehország és Ausztria, délről Magyarország, keletről Ukrajna, északról pedig Lengyelország határolja. Fővárosa és egyben legnagyobb városa Pozsony (Bratislava). Csehszlovákia békés úton történő felbomlását követően 1993. január 1-jén nyerte el függetlenségét.

    2004 óta az Európai Unió tagja, majd 2009-ben csatlakozott az eurózónához is, továbbá a NATO, az OECD, a WTO, az OSCE, az Európa Tanács, a Visegrádi Együttműködés és az ENSZ tagja, valamint része a schengeni övezetnek.
  • Ukrajna
    Ukrajna kelet-európai állam. Keletről és északkeletről Oroszország, északnyugatról Fehéroroszország, nyugatról Lengyelország, Szlovákia és Magyarország, délnyugatról Románia és Moldova, délről pedig a Fekete-tenger és az Azovi-tenger határolja. Fővárosa és legnépesebb városa Kijev.

    Oroszország után Európa második legnagyobb területű állama. 1991-ig a Szovjetunió tagállama volt. A Szovjetunió felbomlása után visszanyerte szuverenitását, majd lemondott a területén tartott szovjet nukleáris fegyverekről, cserébe Oroszország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia az 1994-es ún. budapesti memorandumban garantálta az ország függetlenségét és területi integritását.