Orosz rubel

Orosz rubel
₽
Az orosz rubel az Oroszországi Föderáció, a Krími Köztársaság, Szevasztopol, Abházia és Dél-Oszétia hivatalos pénzneme.

A ma használatos rubelt 1998-ban vezették be, a korábbi rubel 1000:1 arányú beváltásával. Az új bankjegyek a régiekkel azonos rajzolatúak voltak. A rubel bevezetésekor kb. 0,2 amerikai dollárt ért, az 1998. augusztusi orosz gazdasági válság eredményeként jelentős értékvesztésen ment keresztül (értéke 1 hónap alatt kevesebb mint felére csökkent). 2006 májusában 1 amerikai dollár mintegy 27 rubelt ért. 2006. július 1. óta konvertibilis a rubel.

A 2014-es évben kezdődő 2014–2016-os olajárválság miatt jelentősen visszaesett a kőolaj világpiaci ára, amely miatt 2014 végén kitört az orosz pénzügyi válság, amelynek következtében jelentősen gyengült a rubel.

2014 novemberének első hetében 10 százalékot gyengült a rubel az euróval és az amerikai dollárral szemben. A gyengülés legmélyebb pontján 1 euró 60,27 rubelt, míg egy dollár 48,63 rubelt ért.

2014. december közepére az euró árfolyama a rubellel szemben 72 rubel fölé emelkedett, míg egy dollár értéke 58 rubel felett alakult. Ennek elsődleges oka a kőolaj világpiaci árának zuhanása.

2014. december 16-án napközben a dollár árfolyama átlépte a 75 rubel/ 1 amerikai dollár árfolyamot.

2016. január 20-án az amerikai dollár árfolyama elérte a 81,8 rubeles történelmi mélypontot az aznapi közel hat százalékos olajáreséssel összhangban. 2016 első 20 napján 11 százalékot, míg a 2015-ös évben összesen 25,6 százalékot vesztett értékéből az orosz fizetőeszköz. Másnap, huszonegyedikén 1 dollárért 85,80 rubelt kellett fizetni.

2014. november 28-án az orosz rubel tízéves mélypontra süllyedt a magyar forinttal szemben amikor is 1 orosz rubel mindössze 4,97 magyar forintot ért.

A 2014 decemberében kicsúcsosodott orosz pénzügyi válság következtében a 2014. december 17-i árfolyam a Magyar Nemzeti Bank hivatalos napi középárfolyama alapján 3,66 forint volt rubelenként.

2016. január 15-én az orosz rubel–magyar forint váltóárfolyama 3,75 forint volt rubelenként az MNB hivatalos napi középárfolyama alapján. A rubel újabb gyengülése az olajár 30 dollár alá esésével párhuzamosan jelentkezett. A rubel értéke január 21-én 3,36 forint volt, amely az elmúlt tíz év legalacsonyabb rubelárfolyama.
Ország
  • Oroszország
    Oroszország által katonailag megszállt területek.1. Transznisztria (1992-től)

    2. Abházia (2008-tól)