Dél-afrikai Köztársaság
A Dél-afrikai Köztársaság az afrikai kontinens déli szegletében található. Északon Botswana és Zimbabwe, északnyugaton Namíbia, északkeleten Mozambik és Szváziföld határolják, nyugaton az Atlanti-óceán, keleten az Indiai-óceán mossa partjait. Egy önálló királyság található az ország területén belül: Lesotho. Afrika egyik legfejlettebb állama.
Lesotho
A Lesothói Királyság Dél-Afrikában, a Dél-afrikai Köztársaság területébe ágyazva található.
Az ország neve az ott élő lakosság, a szotók nevéből ered, akik önmagukat basothónak nevezik.
Namíbia
Namíbia (egykoron Délnyugat-Afrika) 1990-től független köztársaság Dél-Afrikában, az Atlanti-óceán partján. Az országot a Dél-afrikai Köztársaság, Angola, Zambia és Botswana határolja.
1884-ben a németek gyarmatosították a területet Német Délnyugat-Afrika (Deutsch-Südwestafrika) néven Otto von Bismarck kancellár alatt, hogy megakadályozzák a Brit előrenyomulást a térségben. A területre Franz Adolf Eduard Lüderitz német kereskedő bennszülöttekkel kötött szerződései alapján tettek szert, előbb védett területnek majd német gyarmatnak nyilvánítva Namíbiát. A Brit Birodalom válasza erre az egyetlen fontos mélyvizű kikötő, Walvis Bay elfoglalása és fokvároshoz csatolása volt. A gyarmatosítás sok német bevándorlót vonzott Európából, mivel Namíbia gazdag volt gyémántokban és aranyban. A nagymértékű bevándorlás a bennszülött herero és nama törzsek ellenállásába ütközött. Az ellentéteket Samuel Maharero Herero vezér és Theodor Leutwein, Délnyugat-Afrika helytartója nem tudták békésen rendezni, és a konfliktus háborúba torkollott (lásd herero háborúk). A bennszülötteket a német gyarmatosítók szisztematikusan elpusztították, a herero és nama háborúkban (1904-1908) amelyek 65 ezer herero és 10 ezer nama bennszülött halálát okozták, amely a herero lakosság 85%-nak, illetve a namaqua lakosság felének felelt meg. A herero háború első ütközetében 1904-ben a waterbergi csatában 15 ezer német katona Adrian Dietrich Lothar von Trotha vezetésével megfutamította a bennszülötteket. Ebben a csatában három oldalról bekerítette a felkelőket, meghagyva számukra a menekülési útvonalat a Kalahári sivatag Omaheke régiója felé. Ezen a vidéken megmérgezte a forrásokat és lőparancsot adott minden túlélőre, nőket és gyermekeket is beleértve. A túlélőket nem tartották német alattvalóknak, és a kivégzési parancs (Vernichtungsbefehl) alapján bántak velük, amely előírta, hogy férfi hadifoglyokat nem ejtettek és a nők és gyermekekre figyelmeztető lövéseket adtak le hogy a tartományból való elmenekülésre késztessék őket.
