Térkép - Pécs–Pogány repülőtér (Pecs - Pogany Airport)

Pécs–Pogány repülőtér (Pecs - Pogany Airport)
A Pécs–Pogány repülőtér Magyarország öt nemzetközi légikikötőjének egyike. Pécs belvárosától mintegy 9 kilométerre helyezkedik el dél-délkeleti irányban, Pogány település mellett. A repülőtér Pécs belvárosából a Harkányon és Drávaszabolcson át Horvátországba vezető 58-as számú főúton közelíthető meg. A futópálya rövidsége miatt csupán kisebb gépek fogadása lehetséges.

A repülőtér legmagasabb – fős – utasforgalma 2011-ben volt, amikor Korfura és Burgaszba indultak chartergépek. A jelenlegi helyén 1956 óta működő légikikötőről 2012 óta nem szállt fel charterjárat. A repülőtér becsült átlagos évi üzemeltetési költsége 70 millió forint. A jelenlegi helyzetben államilag támogatott fejlesztésre csupán komoly befektetői igény esetén van lehetőség.

Az első pécsi repülőteret nem Pogány mellett, hanem a mai Uránváros területén alakították ki 1918-ban. Innen az uránércbányászat megindulása miatt – részben a katonai jelentőségű bányaüzemekkel kapcsolatos biztonsági megfontolásból, részben a több ezer dolgozóval ide költöző családok lakásának megoldása érdekében létesítendő lakótelep helyigényének kielégítése céljából – 1956 tavaszán telepítették át mostani helyére.

 
Térkép - Pécs–Pogány repülőtér (Pecs - Pogany Airport)
Ország - Magyarország
Magyarország zászlaja
Magyarország állam Közép-Európában, a Kárpát-medence közepén. 1989 óta parlamentáris köztársaság. Északról Szlovákia, északkeletről Ukrajna, keletről és délkeletről Románia, délről Szerbia és Horvátország, délnyugatról Szlovénia, nyugatról pedig Ausztria határolja. Népessége a 21. században 10 millió alá csökkent. Hivatalos nyelve a magyar, amely a legnagyobb az uráli nyelvcsaládba tartozó nyelvek közül. Fővárosa és legnépesebb városa Budapest.

Jelenlegi határai nagyjából egyeznek az 1920-ban, az első világháborút lezáró trianoni békeszerződésben kijelölt határokkal. Ennek következményeként az ország elvesztette területének 71, lakosságának 58 százalékát. A két világháború között számos kormány alakult, többek között kommunista kormány is, melynek a bukása és felszámolása után megalakuló szolgált ki. Magyarország a Horthy-rendszerben a revízió reményében, a Szálasi-kormány alatt a német érdekeket kiszolgálva lépett be − ill. maradt hadviselő − a második világháborúban, de a kisebb-nagyobb sikeres harcok és a súlyos veszteségek ellenére sem ért el tartós áttörést, az 1947-es párizsi békeszerződés pedig kialakította a mai országhatárokat. A világháborút követően az ország a Szovjetunió megszállási övezetébe került. A rendszerváltásig kétszer került Magyarország a világpolitika középpontjába: először az 1956-os forradalom kapcsán, másodszor 1989-ben, amikor a páneurópai piknik során a keletnémetek nyugatra távozhattak.
Térkép - MagyarországSatellite_image_of_Hungary_in_December_2002.jpg
Satellite_image_of_H...
2104x1306
freemapviewer.org
Térkép - Magyarország1210px-Hungary_location_map.svg.png
1210px-Hungary_locat...
1210x746
freemapviewer.org
Térkép - Magyarországhungary.jpg
hungary.jpg
973x1059
freemapviewer.org
Térkép - Magyarország1000px-Hungary_colour.svg.png
1000px-Hungary_colou...
1000x1079
freemapviewer.org
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
HUF Magyar forint (Hungarian forint) Ft 2
ISO Nyelv
HU Magyar nyelv (Hungarian language)
Neighbourhood - Ország  
  •  Ausztria 
  •  Horvátország 
  •  Románia 
  •  Szerbia 
  •  Szlovákia 
  •  Szlovénia 
  •  Ukrajna