Térkép - Nadur (In-Nadur)

Nadur (In-Nadur)
Nadur a máltai Gozo szigetének második legnépesebb helyi tanácsa. Lakossága 4181 fő (2005). Neve arab eredetű, máltai nyelven kilátóhelyet (más forrás szerint megfigyelni) jelent. A tanács községen kívüli részei: Ta' Hida a Ramla Baybe vezető út mentén, és San Blas a hasonló nevű öbölnél, Ta' Kenuna a hasonló nevű torony körül.

Nem maradt fenn írásos vagy régészeti emlék Nadur első lakosairól. Annyi biztos, hogy Ta' Hida és San Blas már jóval a plébánia létrehozása előtt lakott volt. Ezen a néven 1534-ben szerepel először. Rengeteg találgatás ellenére korai történetéből az egyetlen emlék egy 1744-ben talált bronz Apollo-szobor. Mint a neve is jelzi, a hely fontos volt a kalózok elleni védelem szempontjából. A Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Lovagrend nagymestere, Nicolas Cotoner tornyot építtetett a Daħlet Qorrot- és a San Blas-öblök közötti kiszögellésre, ezt ma Ta' Sopu Towerként ismerik. Az 1667-es összeírásban 37 háztartásban 178 lakosát említik. Brichelot és Bremond 1718-ban kiadott térképén szerepel a San Blas-öböl (Cala S. Biagio). 1848-ban a britek még egy tornyot (Kenuna Tower) építettek a területen.

Az 1960-as évek óta a községben jelentős számú bevándorló él, elsősorban az Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából, Ausztráliából és Nagy-Britanniából. 1993 óta Málta 68 helyi tanácsának egyike.

A tanács uniós finanszírozással több projektek valósított meg az elmúlt években: konferenciát szervezett olasz és máltai önkormányzatok részére a testvérvárosi kapcsolatok előnyeiről, lehetőséget adva egyúttal a kapcsolatok felvételére is. 2007. márciusában a római Associazione Italiana Giuristi Europei igazságügyi szervezettel közösen továbbképzést tartottak bírók számára. Ugyanekkor a Római Szerződés aláírásának 50. évfordulója kapcsán a község különböző rendezvényeknek adott otthont.

 
Térkép - Nadur (In-Nadur)
Térkép
Google LLC - Térkép - Nadur
Google LLC
Google Föld - Térkép - Nadur
Google Föld
Nokia (vállalat) - Térkép - Nadur
Nokia (vállalat)
OpenStreetMap - Térkép - Nadur
OpenStreetMap
Térkép - Nadur - Esri.WorldImagery
Esri.WorldImagery
Térkép - Nadur - Esri.WorldStreetMap
Esri.WorldStreetMap
Térkép - Nadur - OpenStreetMap.Mapnik
OpenStreetMap.Mapnik
Térkép - Nadur - OpenStreetMap.HOT
OpenStreetMap.HOT
Térkép - Nadur - OpenTopoMap
OpenTopoMap
Térkép - Nadur - CartoDB.Positron
CartoDB.Positron
Térkép - Nadur - CartoDB.Voyager
CartoDB.Voyager
Térkép - Nadur - OpenMapSurfer.Roads
OpenMapSurfer.Roads
Térkép - Nadur - Esri.WorldTopoMap
Esri.WorldTopoMap
Térkép - Nadur - Stamen.TonerLite
Stamen.TonerLite
Ország - Málta
Málta zászlaja
Málta (hivatalos nevén Máltai Köztársaság; ) szigetország, törpeállam Dél-Európában. A Földközi-tenger középső részén, stratégiai pozícióban elhelyezkedő szigetek fölötti uralomért az évszázadok során sok nagyhatalom harcolt. Málta az Európai Unió tagállama. A világ kilencedik, és Európa ötödik legkisebb nemzetközileg elismert független országa, az EU legkisebb tagállama.

A sűrűn lakott Málta gazdasága erősen függ a turizmustól, és az ország mediterrán célpontként hirdeti magát, Európa többi részéhez képest melegebb és naposabb éghajlatával, valamint építészeti és történelmi emlékeivel, köztük három UNESCO világörökségi helyszínnel.
Térkép - MáltaSatelite_image_of_Malta.jpg
Satelite_image_of_Ma...
2760x2124
freemapviewer.org
Térkép - MáltaRoad-map-of-Malta.gif
Road-map-of-Malta.gi...
1412x1142
freemapviewer.org
Térkép - MáltaMalta_Regions_map.png
Malta_Regions_map.pn...
3128x2450
freemapviewer.org
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
EUR Euró (Euro) € 2
ISO Nyelv
EN Angol nyelv (English language)
MT Máltai nyelv (Maltese language)
Neighbourhood - Ország  
Administrative Subdivision
Város, Falu,...