Térkép - Jézus erőd (Fort Jesus)

Jézus erőd (Fort Jesus)
A Jézus erőd egy portugál erőd, mely 1593 és 1596 között, I. Fülöp portugál király idejében épült a kenyai Mombasában a régi mombasai kikötő szigetén. Az erőd alakja a levegőből nézve egy férfialak, innen kapta a Jézus nevet. 2011-ben az erődöt az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította, kiemelve, hogy az erőd a portugál katonai építmények egyik legkiemelkedőbb és jól konzervált példája.

Az erődöt egy milánói építész, Giovanni Battista Cairati tervezte, aki keleten, a portugál birtokokon volt főépítész. Ez volt az első európai stílusú erőd, melyet Európán kívül építettek föl, és úgy tervezték meg, hogy ellenálljon az ágyútűznek is. Ma ez az egyik legszebb példája a 16. századi portugál katonai építészetnek, amely befolyással volt és megváltoztatta mind az ománi arab, mind a brit erődépítészetet. Az erőd hamarosan fontos ellenőrző ponttá vált Mombasa sziget és a környező területek kereskedelmében. 1698-ban majd három évre az omániak vették be a várat, egy figyelemre méltó ostrom után. Később az erődöt a brit gyarmat Kenya 1958-ig börtönként használta. Az erőd 1958-ban vált történelmi műemlékké. James Kirkman az erőd 1958-as műemlékké nyilvánítása után végzett ásatásokat a területén. Az erődöt az UNESCO 2011-ben nyilvánította a Világörökség részévé.

 
Térkép - Jézus erőd (Fort Jesus)
Térkép
Nokia (vállalat) - Térkép - Jézus erőd
Nokia (vállalat)
OpenStreetMap - Térkép - Jézus erőd
OpenStreetMap
Térkép - Jézus erőd - Esri.WorldImagery
Esri.WorldImagery
Térkép - Jézus erőd - Esri.WorldStreetMap
Esri.WorldStreetMap
Térkép - Jézus erőd - OpenStreetMap.Mapnik
OpenStreetMap.Mapnik
Térkép - Jézus erőd - OpenStreetMap.HOT
OpenStreetMap.HOT
Térkép - Jézus erőd - CartoDB.Positron
CartoDB.Positron
Térkép - Jézus erőd - CartoDB.Voyager
CartoDB.Voyager
Térkép - Jézus erőd - OpenMapSurfer.Roads
OpenMapSurfer.Roads
Térkép - Jézus erőd - Esri.WorldTopoMap
Esri.WorldTopoMap
Térkép - Jézus erőd - Stamen.TonerLite
Stamen.TonerLite
Ország - Kenya
Kenya zászlaja
Kenya vagy hivatalosan a Kenyai Köztársaság (szuahéli: Jamhuri ya Kenya) a kelet-afrikai magasföldön, az Egyenlítő mentén fekvő ország. Északról Etiópia, északnyugatról Dél-Szudán keletről Szomália, délről Tanzánia, nyugatról Uganda és délkeletről az Indiai-óceán határolja.

A mai Kenya a Brit Birodalom által 1895-ben alapított protektorátusból és az azt követő, kenyai gyarmatból jött létre, 1963 óta független.
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
KES Kenyai shilling (Kenyan shilling) Sh 2
ISO Nyelv
EN Angol nyelv (English language)
SW Szuahéli nyelv (Swahili language)
Neighbourhood - Ország  
  •  Dél-Szudán 
  •  Etiópia 
  •  Szomália 
  •  Tanzánia 
  •  Uganda 
Múzeum