Térkép - Phenjan (Pyongyang)

Phenjan (Pyongyang)
Phenjan (kiejtése magyar beszédben: [phenjan], nem pedig *[fenjan]) vagy a koreai neve után a tengerszint felett csupán 27 méterrel fekvő település a Tedong folyó partján, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, azaz Észak-Korea fővárosa.

Mondák nyomán a király által alapított Aszadal nevű településsel azonosítják. A város egykoron a koreai kereszténység fellegvára volt, ma azonban a többnyire ateista Észak-Korea legnagyobb városa. A koreai háború utáni újjáépítés óta a város látképét egy nagyon különleges stílus, a szocialista realizmus és a hagyományos koreai stílus keveredése határozza meg. Közigazgatási rendszere 19 körzetre osztja: 18 kerületre, és egy megyére. A 2011-es közigazgatási reformok óta a város területe csupán kétharmada az eredetinek.

A városban összesen öt vallási építmény található: négy keresztény templom (egy katolikus, kettő protestáns, egy görögkeleti), illetve egy mecset. Lélekszáma 2,8 millió fő, és habár sokáig éttermei csak a koreai konyhát képviselték, a közelmúltban számos külföldi stílusú létesítmény is nyílt a városban, mint például kínai, olasz és japán éttermek.

Tömegközlekedésének gerince a i metró, amely 1973-as megnyitásával a Koreai-félsziget első földalatti vasútja.

Neve szó szerint síkságot, sík földterületet jelent, eredeti kiejtése Puruna (부루나) volt. Történelmi nevei közé tartozik, melynek jelentése „a füzek fővárosa”, fűzfái a költészetben is megjelentek. A 21. században is számos épület viseli ezt a régi nevet, közülük a legismertebb a Rjugjong Hotel. Egy ideig a neve, tehát „nyugati főváros” volt, habár csupán tartományi székhely szerepét töltötte be.

Az 1910-től 1945-ig tartó japán megszállás ideje alatt a város kínai írásjegyeinek japán olvasata, Heidzsó (Heijō) volt a város megnevezése. A város beceneve a 20. század elejétől „Korea Jeruzsáleme” lett, mivel a koreai kereszténység központjává vált. Ez egészen 1948-ig, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kikiáltásáig tartott.

Kim Ir Szen 1994-es halála után Kim Dzsongil néhány tanácsadója felvetette az ötletet, miszerint -városra (김일성시; 金日成市) illene átnevezni, azonban mások szerint a déli fővárost, Szöult kellett volna ezen a néven hívni (ahogy a dél-vietnámi fővárosból, Saigonból Ho Si Minh-város lett), pedig a -város (김정일시; 金正日市) nevet kapta volna. Végül elvetették a javaslatot.

A magyar Phenjan névalak az orosz Пхеньян átírása, kiejtése is helytelenül lett fenjan az első két betű rossz olvasásából.

 
Térkép - Phenjan (Pyongyang)
Térkép
Google LLC - Térkép - Phenjan
Google LLC
Google Föld - Térkép - Phenjan
Google Föld
Nokia (vállalat) - Térkép - Phenjan
Nokia (vállalat)
OpenStreetMap - Térkép - Phenjan
OpenStreetMap
Pyongyangarmymapserv...
4168x4481
upload.wikimedia.org
north-korea.jpg
4461x3362
freedomshammer.files...
foto-north-korea.jpg
3362x4461
rusengineering.files...
korean_war_project_s...
3000x2568
www.koreanwar2.org
PyongyangOverallMap....
3000x2081
www.donparrish.com
Map_Pyongyang.jpg
2173x1813
upload.wikimedia.org
Pyongyang-metro-goog...
1957x1419
www.nkeconwatch.com
Mapa-de-la-Ciudad-de...
1218x2038
mapas.owje.com
pyongyang_korea_1946...
2038x1218
www.mapcruzin.com
pyongyang_tpc_1998.j...
1286x1620
www.lib.utexas.edu
coree_du_nord_pyongy...
1286x1620
www.populationdata.n...
Carta-Nautica-de-de-...
1286x1620
www.zonu.com
pyongyang_tpc_1998.j...
1620x1286
www.mapcruzin.com
Pyongyang_map.jpg
1432x1064
map.vbgood.com
osm_pyongyang.png
1542x831
4.bp.blogspot.com
Korea_Map.jpg
1006x1234
rickinbham.tripod.co...
gmaps_pyongyang1.png
1478x831
1.bp.blogspot.com
SOPT%252BMap%252Bof%...
1000x1200
2.bp.blogspot.com
SOPT+Map+of+Pyongyan...
1000x1200
2.bp.blogspot.com
PoyngYang_2011_1200....
952x1200
www.pege.nu
Ország - Észak-Korea
Észak-Korea zászlaja
független kelet-ázsiai állam a Koreai-félsziget északi részén. Délen egy demilitarizált övezet, az Észak- és Dél-Korea közti ütközőzóna határolja, északon a Jalu és a Tumen folyók választják el Kínától, északkeleten pedig a Tumen egy szakasza Oroszországtól.

Az országra gyakran hivatkoznak sztálinista berendezkedésű államként, azonban ez helytelen, Észak-Korea ugyanis a dzsucse-eszmét követi, amit az ország első vezetője, Kim Ir Szen örökös elnök dolgozott ki. Kim Ir Szen ötvözte a koreai és a neokonfucianista hagyományokat a marxizmussal, a marxizmus–leninizmussal, a sztálinizmussal és a nacionalizmussal, ám az alapok egyértelműen a történelmi időkbe nyúlnak vissza: nemcsak az ország neve utal Csoszonra, az utolsó virágzó pánkoreai államra, hanem a főhatalom dinasztikus, nem primogenitúra-alapú örökítése, a hatalmat gyakorló dinasztiát körüllengő miszticizmus is csoszoni örökség, de Észak-Korea elzárása a külföldtől sem volt újdonság, hiszen elődállama történelmét ez jellemzi egészen a 19. század végéig.
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
KPW Észak-koreai von (North Korean won) â‚© 2
ISO Nyelv
KO Koreai nyelv (Korean language)
Neighbourhood - Ország  
  •  Dél-Korea 
  •  Kína 
  •  Oroszország