Lesotho zászlaja

Lesotho zászlaja
A jelenlegi lesothoi zászló képét 2006. október 4-én fogadták el, kék, fehér és zöld vízszintes sávokból álló trikolór, középen fekete Basotho kalappal. A fehér szín a békére, a kék az esőre, a zöld pedig a prosperitásra utal. A zászló design-ja, amelyet az ország függetlenségének 40. évfordulójára vezettek be, a megjelent értékelések szerint az állam békés irányvonalát kívánja jelképezni.

Lesotho első zászlaját az ország függetlenségének kivívása napján, 1966. október 4-én vezették be. A zászló képét uralta a fehér Basotho kalap. A kék szín az eget és az esőt, a fehér a békét, a zöld a földet, míg a vörös a hitet jelképezte.

1987. január 20-án, amikor a 20 éve kormányzó Basotho Nemzeti Pártot az előző évben katonai puccsal eltávolították a hatalomból, új zászlót vezettek be. Ebben egy világosbarna hagyományos Basotho pajzs, egy assegai (lándzsa) és egy knobkierie (buzogány) váltotta fel a Basotho kalapot a kép központjában. A zászló színei és mintája is megváltozott, ebben a fehér háromszög jelképezte a békét. Az átló alatti kék sáv az esőt, a zöld háromszög pedig a gazdagságot jelképezte.

Bár a junta 1993-ban átadta a hatalmat egy demokratikusan megválasztott kormányzatnak, a zászló megmaradt, és az utóbbi években egyre fokozódó elégedetlenséget váltott ki. Mivel léte összefonódott a katonai uralommal, és a nép egyre hangosabban követelte megváltoztatását.

Lesotho zászlaja
Ország - Lesotho

Warning: getimagesize(/Image/Map/MP932692.gif): failed to open stream: No such file or directory in /home/mapnlee7/public_html/MAPNALL/article.php on line 532
Lesotho, vagy hivatalos nevén a Lesothói Királyság (szotó nyelven: 'Muso oa Lesotho) Dél-Afrikában, a Dél-afrikai Köztársaság területébe ágyazva található enklávé. Egyike annak a három országnak a világon, amelynek teljes területe egy másik ország határain belül fekszik. (A másik kettő az Olaszország által körülvett San Marino és Vatikán.) Az ország területe 30 355 km², népessége 2 millió fő. Fővárosa és egyben legnépesebb városa a 330 000 fős Maseru. Az ország brit koronagyarmat volt Basutoföld néven 1822 és 1966 között. Függetlenségét 1966. október 4-én nyerte el. Önálló, szuverén állam, amely az Egyesült Nemzetek Szervezetének, a Nemzetközösségnek, valamint a Dél-afrikai Fejlesztési Közösségnek is tagja.

Lesotho neve az ott élő lakosság, a szotók nevéből ered, akik önmagukat basothónak nevezik, durva fordításban annyit tesz: „A sesotó nyelven beszélő emberek földje”.
Neighbourhood - Ország
  •  Dél-afrikai Köztársaság