Norvég nyelv

Norvég nyelv
A norvég a germán nyelvek északi ágához, a skandináv nyelvek nyugati ágához tartozik, zömében Norvégiában beszélik.

A skandináv területeken élő északi emberek nyelvéből, az óészakiból fejlődött ki. A viking kalandozások idején a mai Norvégia területén élő vikingek északnyugati irányba hajóztak, ők voltak azok, akik létrehozták az első településeket Izlandon, és ők népesítették be Feröert is. Ez utóbbi két terület nyelve a norvéggal együtt a skandináv nyelvek nyugati ágát alkotja.

A norvég nyelv a 14–16. században kezdett átformálódni, ebben az időszakban alakult az óészaki középnorvéggá. A skandináv országok közös történelme miatt azonban a kialakult norvég nyelv nagyban hasonlít a svédre és a dánra.

Ma a norvég nyelvnek két hivatalos írott formája létezik, melyek számos esetben erősen különböznek, ezek a bokmål és a nynorsk. A nynorsk (újnorvég) nyelvet az ország lakosságának nagyjából 10%-a (400 000 fő) használja írott nyelvként, legnagyobb rész Nyugat-Norvégiában, azonban a hasonlóságok és a közös eredet miatt a többi norvég is megérti őket, noha nem könnyen. Mint neve is mutatja, a bokmål a könyvnyelv, ez az általános használatú, és a nyomtatott irományok nagy része is ezen jelenik meg. A beszélt nyelv városról-városra változik, azonban Oslo környékén a bokmålhoz erősen hasonló dialektusban beszélnek.

Ország
  • Izland
    Izland szigetország az Atlanti-óceán északi részén, Grönland és Skócia között, Feröertől északnyugatra, a két globális jelentőségű tektonikai lemez – az eurázsiai és az észak-amerikai lemez határvonalán. Hivatalos nyelve az indoeurópai nyelvcsaládba tartozó izlandi nyelv. Fővárosa és legnépesebb városa Reykjavík.

    Izland az Európai Szabadkereskedelmi Társulás, az Északi Tanács, az OECD, az ENSZ és a NATO tagja, valamint része a schengeni övezetnek.
  • Norvégia
    Norvégia (norvégul: Norge (bokmål), Noreg (nynorsk); északi lappul: Norga), vagy hivatalos nevén a Norvég Királyság (norvégul: Kongeriket Norge (bokmål), Kongeriket Noreg (nynorsk); északi lappul: Norgga gonagasriika), egy skandináv ország Észak-Európában. Az ország szárazföldi határát keleten Svédország, északkeleten Finnország és Oroszország jelenti, míg délen a Skagerrak tengerszoroson át Dániával van vízi összeköttetése. Az állam a Skandináv-félsziget nyugati és északnyugati részét teszi ki, amelyhez hozzátartozik a Jan Mayen-sziget és a Spitzbergák területe, továbbá külbirtokai az I. Péter-sziget az Antarktisz közelében és a Bouvet-sziget az Atlanti-óceán déli részén. Norvégia továbbá igényt tart a Maud királyné földre, amely azonban az Antarktisz-egyezmény hatálya alá esik, így nemzetközileg nem elismert. Az ország területe négyzetkilométer, mellyel a világ 67. és Európa 6. legnagyobb országa. Területe gyéren lakott, óceáni partszakasza a fjordjairól ismert.

    Norvégia a skandináv térséggel együtt a világ legfejlettebb térségét alkotja az információs társadalom, az emberi jogok és a jövedelmi egyenlőség területén. Emberi fejlettségi indexe (HDI) alapján a legfejlettebb állam a Földön. HDI besorolása: nagyon magas. Társadalmi berendezkedése alkotmányos monarchia és képviseleti demokrácia, ahol a norvég alkotmány értelmében a hatalmi ágak megoszlanak a parlament, azaz a Storting, a kabinet és a Legfelsőbb Bíróság között. Államfője az ország királya, V. Harald. A bennszülött Számik bizonyos mértékű önrendelkezése van a számi parlamenten keresztül. Norvégia volt az egyik alapítója a NATO-nak, továbbá tagja az Európai Szabadkereskedelmi Társulásnak, az Európa- és az Északi Tanácsnak, az Európai Gazdasági Térségnek, a WTO-nak, OECD-nek és a schengeni övezetnek is. Fővárosa és egyben legnagyobb városa: Oslo.
  • Svalbard és Jan Mayen
    Svalbard és Jan Mayen az ISO 3166 szabvány szerinti norvég statisztikai egység. Bár az ISO egyesíti a két területet egy egységben, közigazgatásilag nem kapcsolódnak egymáshoz. Az ISO 3166-1 szabványban Svalbard és Jan Mayen SJ alfa-2 kóddal, SJM alfa-3 kóddal és 744 numerikus kóddal rendelkezik. Ez többek között azt jelenti, hogy az .sj legfelső szintű tartomány létezik Svalbard és Jan Mayen számára, és az ISO 3166-2 szabványú kódjuk SJ. Az ENSZ Statisztikai Osztálya (UNSD) szintén használja ezt a kódot, de Svalbard és Jan Mayen szigeteknek nevezi őket. Az orosz GOST 7.67 szabvány az СВБ (SZVB) cirill kódot használja.

    Svalbard (magyarul: Spitzbergák) a norvég fennhatóság alatt álló jeges-tengeri szigetcsoport, amely a Svalbardi egyezmény értelmében különleges státuszt élvez. Jan Mayen egy távoli sziget az Atlanti-óceánban, amelynek nincs állandó lakossága és amelyet egy norvég megyei kormányzó irányít. Svalbard és Jan Mayen közös vonása az, hogy ezek Norvégia egyetlen integrált részei, amelyek egyetlen megyéhez sem tartoznak. Az ENSZ külön ISO-kódot javasolt a Svalbard számára, de a norvég hatóságok kezdeményezték Jan Mayennek a kódba történő felvételét.