Észak-koreai von

Észak-koreai von
â‚©
Az Észak-Korea hivatalos pénzneme 1947 óta; a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Központi Bankja bocsátja ki. Köznyelvben az észak-koreaiak hazai pénz (조국 돈; ) néven hívják.

Váltópénze: a ; 1 = 100.

Nem konvertibilis, csak belföldön használatos.

A von 1947 decemberben vált az ország hivatalos fizetőeszközévé. Ekkor a koreai jent váltotta fel, amely akkor még mindig forgalomban volt.

Az észak-koreai vont csak Észak-Korea állampolgárai használhatták. A Kereskedelmi Bank a látogatók számára külön valutát (vagy külföldi fizetőeszközre szóló ígérvényt) hozott forgalomba. Ebben is hasonlít a többi szocialista államra. Azonban ebből több fajta volt forgalomban. A szocialista országokból érkezőké vörös, a többi, úgynevezett kapitalista államból érkezőknek szánt pedig kék/zöld volt. Manapság sokkal inkább kedvelik azt, mikor a külföldi vendég kemény valutával, például euróval fizet.

Ország
  • Észak-Korea
    független kelet-ázsiai állam a Koreai-félsziget északi részén. Délen egy demilitarizált övezet, az Észak- és Dél-Korea közti ütközőzóna határolja, északon a Jalu és a Tumen folyók választják el Kínától, északkeleten pedig a Tumen egy szakasza Oroszországtól.

    Az országra gyakran hivatkoznak sztálinista berendezkedésű államként, azonban ez helytelen, Észak-Korea ugyanis a dzsucse-eszmét követi, amit az ország első vezetője, Kim Ir Szen örökös elnök dolgozott ki. Kim Ir Szen ötvözte a koreai és a neokonfucianista hagyományokat a marxizmussal, a marxizmus–leninizmussal, a sztálinizmussal és a nacionalizmussal, ám az alapok egyértelműen a történelmi időkbe nyúlnak vissza: nemcsak az ország neve utal Csoszonra, az utolsó virágzó pánkoreai államra, hanem a főhatalom dinasztikus, nem primogenitúra-alapú örökítése, a hatalmat gyakorló dinasztiát körüllengő miszticizmus is csoszoni örökség, de Észak-Korea elzárása a külföldtől sem volt újdonság, hiszen elődállama történelmét ez jellemzi egészen a 19. század végéig.