Valuta - Kambodzsai riel

Valuta  >  Kambodzsai riel

Kambodzsai riel

A riel Kambodzsa hivatalos pénzneme.

A kambodzsai rielt 1952-ben vezették be a francia-indokínai piaszter helyébe, ugyanakkor, mint amikor Laoszban a kipet és Vietnámban a đồngot. A riel váltópénze kezdetben a centime volt (az érméken cent.-nek rövidítve; 1 riel = 100 centime), de ezt 1959-ben senre módosították (az arány maradt). Az első években a riel és a piaszter együtt forgott, sőt, az első riel bankjegyeken piaszterben is feltüntették a névértéket. később már csak rielben jelezték az értéket. A 10, 20 és 50 centime (később sen) érmék mérete megegyezett a megfelelő laoszi att és vietnámi xu érméknek.

1975-ben a Vörös Khmer jutott hatalomra, és bár tervezték bankjegyek forgalomba hozatalát, sőt a próbanyomatok is elkészültek, végül sosem kerültek forgalomba. Az 1976-ban kihirdetett "demokratikus" alkotmány felszámolta az ország minden civilizált intézményét, köztük a bankrendszert és magát a pénzt is. Ez az állapot egészen a vietnámi hadsereg bevonulásáig fennmaradt.

A vietnámi inváziót követően a semmiből kellett létrehozni a rielt, az 1980-ban kibocsátott pénzt 1 amerikai dollár = 4 riel értéken hozták forgalomba. Mivel a gazdaság romokban hevert és korábbi pénz hiányában nem volt mit beváltani az újra, a központi kormányzat szétosztotta a pénzt az emberek közt. A rielt manapság leginkább termények és hasonló közszükségleti cikkek vásárlására használják. A dollárt – különösen az egydolláros bankjegyet – ma is általánosan használják szinte minden területen, és gyakran előnyben részesítik a riellel szemben, így az ország második vagy nem hivatalos valutájának is szokták nevezni.

Az országban az 1995-ben és az új évezredben kibocsátott bankjegyek is forgalomban vannak.

Ország

Kambodzsa

Kambodzsa egy Magyarországnál csaknem kétszer nagyobb ország a Thai-öböl (vagy Sziámi-öböl) partján. Az ország neve egy mimózaféle fa indonéz nevéből keletkezett.

A volt francia gyarmat 1953-ban nyerte el függetlenségét. A vietnami háború alatti (amerikai, dél-vietnami) megszállását húsz évig tartó polgárháborús időszak követte.

Nyelv

Cambodian riel (English)  Riel cambogiano (Italiano)  Cambodjaanse riel (Nederlands)  Riel (Français)  Kambodschanischer Riel (Deutsch)  Riel cambojano (Português)  Риель (Русский)  Riel camboyano (Español)  Riel kambodżański (Polski)  柬埔寨瑞爾 (中文)  Riel (Svenska)  リエル (日本語)  Камбоджійський рієль (Українська)  Камбоджански риел (Български)  캄보디아 리엘 (한국어)  Kambodžan riel (Suomi)  Riel Kamboja (Bahasa Indonesia)  Kambodžos rielis (Lietuvių)  Kambodžský riel (Česky)  Riel (Türkçe)  Камбоџански ријел (Српски / Srpski)  Kambodzsai riel (Magyar)  Kambodžanski rijal (Hrvatski)  เรียลกัมพูชา (ไทย)  Ριέλ Καμπότζης (Ελληνικά)  Riel Campuchia (Tiếng Việt) 
 mapnall@gmail.com