Új-Zéland (angolul: New Zealand) két nagyobb és számos kisebb szigetből álló ország a Csendes-óceán délnyugati részén. Formailag monarchia, államfője az Egyesült Királyság uralkodója. Földrajzilag a Föld legelszigeteltebb állama: még Ausztráliától is mintegy 1600–2000 km-re fekszik. A másik legközelebbi nagyobb szárazföld délen az Antarktisz. Északon Új-Kaledónia, a Fidzsi-szigetek és Tonga szigetek helyezkednek el viszonylag közel. Területe Magyarország területének majdnem háromszorosa. Mivel igen távol esik minden földrésztől, Új-Zéland a legutolsó nagyobb, emberi letelepedésre alkalmas terület, amit az ember általában – a maorik révén –, majd pedig az európai ember meghódított. A hosszú elszigeteltség miatt Új-Zélandon az állatok és a növények különleges biodiverzitása alakult ki, igen sok endemikus, csak itt élő fajjal. Ezek közül a legismertebbek a különleges madárfajok. Az ország geológiailag rendkívül aktív területen fekszik, az itt húzódó törésvonalak mentén gyakoriak a földrengések és a vulkanikus kitörések.
A polinéziai bevándorlók a 13. század környékén telepedtek le először a szigeten, létrehozva az egyedi maori kultúrát. 1642-ben Abel Janszoon Tasman holland felfedező lett az első európai, aki megpillantotta a szigetet. Hosszú szünet után 1769-ben James Cook brit felfedező hajózott erre, és ő térképezte fel a szigetek fő körvonalait. Ezután európai bálnavadász, fókavadász és kereskedőhajók jártak erre. Elterjesztették a szigeteken a burgonyát és a puskákat, ezek az új ismeretek átalakították a maori társadalmat, súlyosbították a törzsi háborúkat a 19. század elején. 1840-ben a britek és a maorik aláírták a waitangi szerződést, amelynek következményeként Új-Zéland brit gyarmattá vált. A bevándorlók számával együtt szaporodtak a konfliktusok is. A válságokat politikai reformok követték, amelyek során a nők itt kaptak először a világon szavazati jogot.
