Térkép - Stockholm-Arlanda repülőtér (Stockholm Arlanda Airport)

Stockholm-Arlanda repülőtér (Stockholm Arlanda Airport)
Stockholm-Arlanda repülőtér Svédország legnagyobb, egyben Skandinávia harmadik legnagyobb forgalmú nemzetközi repülőtere. A Stockholm megyei Sigtuna községben, Märsta közelében található, közúton Stockholmtól 42 km-re északra, Uppsalától kb. 40 km-re délkeletre (vasúton Stockholm hasonló távolságban van, Uppsala lényegesen közelebb). A Scandinavian Airlines System három fő bázisrepülőterének egyike. A fővárosból a repülőtérre az Arlanda-expresszel lehet eljutni.

A repülőteret 1959-ben kezdték használni, ekkor még csak gyakorlórepülésekre. A közforgalom előtt 1960-ban nyitották meg, de a hivatalos átadásra csak 1962-ben került sor. Interkontinentális járatok ennek ellenére már 1960-tól használták, mivel Stockholm Bromma repülőtér kifutópályája túl rövid volt. Az eredeti terminál ma 5-ös terminál néven működik.

1983-ban a belföldi forgalom ide került át Brommáról, a ma 4-es terminál néven ismert új terminálra. 1990-ben két új (2-es és 3-as) belföldi terminál épült tőle délre. 1992-ben a forgalom csökkenése miatt részben bezárták a 2-es terminált, majd egy évre rá a nemzetközi forgalomban kezdték használni. Ekkor nevezték át a fő belföldi és nemzetközi terminálokat 4-es és 5-ös számúra. A harmadik kifutópályát 1998-2002 között építették, de a 2002-es alacsony utasszámok miatt csak 2003-ban kezdték használni. A használatba vétel tiltakozást váltott ki a légifolyosókkal érintett lakosság körében.

 
 IATA Code ARN  ICAO Code ESSA  FAA Code
 Telefonkészülék +46 8 797 6000  Fax +46 8 797 6984  E-mail
 Home Page Hiperhivatkozás  Facebook  Twitter
Térkép - Stockholm-Arlanda repülőtér (Stockholm Arlanda Airport)
Térkép
stockholm-airport-sk...
3260x2232
ontheworldmap.com
arn-airport-map-9.jp...
3000x2116
pasarelapr.com
stockholm-airport-te...
2728x1949
ontheworldmap.com
terminaler-arlanda_s...
1427x2953
www.arlandaexpress.c...
stockholm-arlanda-ai...
1459x1370
ontheworldmap.com
ARN_overview_map.png
1400x958
travelwidget.com
Stockholm_(ARN).png
930x658
www.worldtravelguide...
karta-alla-terminale...
1024x498
travelshopgirl.com
888f3479cc3573f96ed0...
540x719
i.pinimg.com
arn_airport_450_wl.p...
450x807
www.airportrentalcar...
arn_terminal234_450_...
450x770
www.airportrentalcar...
detailed_metro_map_o...
600x562
travelshopgirl.com
stockholmmetromap.jp...
600x562
travelshopgirl.com
arlanda-airport-map-...
800x400
pasarelapr.com
ARN_oversiktskarta_E...
800x400
www.swedavia.com
Stockholm-Arlanda-AR...
560x435
s3.amazonaws.com
stockholm-arlanda-ai...
520x400
www.autoeurope.com.a...
terminalkarta_180mm....
510x283
www.arlandaexpress.c...
Ország - Svédország
Svédország zászlaja
Svédország , vagy hivatalos nevén a Svéd Királyság, skandináv ország Észak-Európában. Az ország szárazföldi határait nyugaton Norvégia, északkeleten Finnország képzi, míg délen az Öresund tengerszoroson épült Öresund hídon át Dániával van szárazföldi összeköttetése. A 2400 km hosszú tengeri határa nyugaton a Skagerrak, a Kattegat, valamint az Öresund tengerszoros, délen és keleten pedig a Balti-tenger. A km²-es területével a világ 56., illetve az Európai Unió 3. legnagyobb és Észak-Európa legnagyobb országa. A 2021-es adat alapján a népessége 10,4 millió fő, melynek mintegy 85%-a él városokban. A népességszám a bevándorlás hatására folyamatosan növekvő tendenciát mutat. Népsűrűsége 22 fő/km², ami leginkább a déli területekre koncentrálódik. Az ország déli részét túlnyomórészt mezőgazdasági területek, míg az északi részét sűrű, hegyekkel tarkított erdőségek borítják.

Svédország egy alkotmányos monarchia és parlamentáris demokrácia, a jelenlegi államfő XVI. Károly Gusztáv király. A törvényhozó hatalmat a 349 képviselőből álló egykamarás parlament, azaz a Riksdag jelenti, a végrehajtó hatalmat pedig a kormány gyakorolja a miniszterelnökkel az élén. Svédország egy egységes állam, jelenleg 21 megyére és 290 községre osztva. Fővárosa és egyben legnagyobb városa Stockholm. Az ország 1995 óta tagja az Európai Uniónak, továbbá tagja többek között az ENSZ-nek, a Kereskedelmi Világszervezetnek, az OECD-nek és a schengeni övezetnek is.
Térkép - Svédországsweden_div96.jpg
sweden_div96.jpg
979x1223
freemapviewer.org
Térkép - Svédország842px-Sweden_location_map.svg.png
842px-Sweden_locatio...
842x1837
freemapviewer.org
Térkép - SvédországSweden.jpg
Sweden.jpg
568x1343
freemapviewer.org
Térkép - SvédországSzwecja.Norwegia.jpg
Szwecja.Norwegia.jpg
2514x3376
freemapviewer.org
Térkép - SvédországSatellite_image_of_Sweden_in_March_2002.jpg
Satellite_image_of_S...
2021x6443
freemapviewer.org
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
SEK Svéd korona (Swedish krona) kr 2
ISO Nyelv
FI Finn nyelv (Finnish language)
SV Svéd nyelv (Swedish language)
SE Északi számi nyelv (Northern Sami)
Neighbourhood - Ország  
  •  Finnország 
  •  Norvégia