Térkép - Olt megye (Olt)

Olt megye (Olt)
Olt megye Románia egyik megyéje, Olténia és Munténia történelmi régiók területén (a két régió határa az Olt folyó). Székhelye Slatina.

2017. augusztus 24-én az Olt Megyei Tanács helyi népszavazást írt ki arról, hogy megváltoztassák-e a megye nevét "Olt-Romanați"-ra, ugyanis a megye a két világháború közötti Olt és Romanați megyék területén helyezkedik el. A 2018. október 7-én tartott helyi népszavazás érvénytelen lett, mivel a választásra jogosultaknak csak 27,19%-a nyilványított véleményt (az érvényesség küszöb 30%), így a megye neve változatlan maradt.

A megye központi tengelyét az Olt folyó alsó szakasza alkotja. Északi része, a megye területének mintegy egy harmada, a Géta-fennsíkhoz tartozik, déli tája a Caracali-síkság. Legdélibb sávja a Duna viszonylag széles árterülete. Kiterjedése észak-déli irányban 138 kilométer, kelet-nyugati irányban 78 kilométer. A szomszédos megyék északon Vâlcea, keleten Argeș és Teleorman, nyugaton Dolj. Délen 47 kilométeres szakaszon a Duna képezi a határvonalat Bulgária felé. A megye területe 5498 négyzetkilométer.

Évi középhőmérséklete északon 10,6°C; délen pedig 11°C.

 
Térkép - Olt megye (Olt)
Térkép
Google Föld - Térkép - Olt megye
Google Föld
Nokia (vállalat) - Térkép - Olt megye
Nokia (vállalat)
OpenStreetMap - Térkép - Olt megye
OpenStreetMap
Térkép - Olt megye - Esri.WorldImagery
Esri.WorldImagery
Térkép - Olt megye - Esri.WorldStreetMap
Esri.WorldStreetMap
Térkép - Olt megye - OpenStreetMap.Mapnik
OpenStreetMap.Mapnik
Térkép - Olt megye - OpenStreetMap.HOT
OpenStreetMap.HOT
Térkép - Olt megye - OpenTopoMap
OpenTopoMap
Térkép - Olt megye - CartoDB.Positron
CartoDB.Positron
Térkép - Olt megye - CartoDB.Voyager
CartoDB.Voyager
Térkép - Olt megye - OpenMapSurfer.Roads
OpenMapSurfer.Roads
Térkép - Olt megye - Esri.WorldTopoMap
Esri.WorldTopoMap
Térkép - Olt megye - Stamen.TonerLite
Stamen.TonerLite
Ország - Románia
Románia zászlaja
Románia (IPA: ) kelet-közép-európai állam. Északról Ukrajna, keletről Moldova, nyugatról Magyarország és Szerbia, délről Bulgária, míg keleten a Fekete-tenger is határolja. négyzetkilométeres területével és 19 millió fős (2022) lélekszámával az Európai Unió nyolcadik legnagyobb területű és 7. legnépesebb országa. Fővárosa és egyben legnagyobb városa a mintegy 1,9 milliós Bukarest.

Románia 2004-ben csatlakozott a NATO-hoz, 2007. január 1-jétől pedig az Európai Unió tagja. Ezenkívül a következő fontosabb nemzetközi szerveződéseknek a tagja: Latin Unió, Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, Kereskedelmi Világszervezet, Egyesült Nemzetek Szervezete, Frankofónia Nemzetközi Szervezete, Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés.
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
RON Román lej (Romanian leu) lei 2
ISO Nyelv
HU Magyar nyelv (Hungarian language)
RO Román nyelv (Romanian language)
Neighbourhood - Ország  
  •  Bulgária 
  •  Magyarország 
  •  Moldova 
  •  Szerbia 
  •  Ukrajna 
Administrative Subdivision
Ország, State, Region,...