Térkép - National Portrait Gallery (London) (National Portrait Gallery)

National Portrait Gallery (National Portrait Gallery)
A brit Nemzeti Arcképtár (angolul National Portrait Gallery) Londonban, a Nemzeti Képtár mögött, a Szent Márton tér (St. Martin’s Place) felől nyílik. Ez a speciális múzeum mintegy 10 000 múzeumi tárgyat őriz, elsősorban az angol történelem, a tudomány és a művészetek jeles képviselőinek arcképeit. Itt láthatjuk a brit nemzeti arcképcsarnokot, a brit nemzet képes történelmét.

1856-ban javasolták az angol Felsőházban, hogy hozzanak létre a brit történelem kiemelkedő személyiségeinek számára egy nemzeti arcképtárat. Az Alsóház nem szívesen támogatta a javaslatot, mert ők inkább a Nemzeti Képtár épületének bővítését és állományának gyarapítását tűzték ki célul. Kis többséggel mégis megszavazták a főrendiek családi portréinak kiállítását, de múzeumi épületre pénz nem volt. W. H. Alexander ajánlotta fel kétemeletes régi családi házát, amelyet Ewan Christian tervei szerint neoreneszánsz stílusban átalakítottak, homlokzatát szobrokkal és reliefekkel díszítették. A Nemzeti Arcképcsarnok már induláskor igen szűknek bizonyult, nem tudtak minden portrét kiállítani. 1933-ban Lord Duveen adományából építettek hozzá egy új szárnyat. A helyszűkén ez sem segített sokat, kivált a 20. század közepétől, mert elkezdték gyűjteni a karikatúrákat, a régi fényképeket, portrészobrokat, reliefeket is az arcképek mellett. Az 1960-as években új múzeumi épület létrehozásáról határozott a kormány, az még nem épült meg.

 
Térkép - National Portrait Gallery (National Portrait Gallery)
Ország - Egyesült Királyság
Az Egyesült Királyság zászlaja
Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága (angolul United Kingdom of Great Britain and Northern Ireland) – egyszerűen csak Egyesült Királyság (UK) vagy (pontatlanul) Nagy-Britannia (GB) – nyugat-európai szigetország, mely a Brit-sziget teljes területét és az Ír-sziget északkeleti részét, valamint több kisebb szigetet foglal magába. Szárazföldi határa csak Észak-Írországnak van, Írországgal, ettől eltekintve az országot az Atlanti-óceán, az Északi-tenger, a La Manche és az Ír-tenger határolja. A legnagyobb szigetet, a Brit-szigetet a Csatorna-alagút köti össze Franciaországgal. 2020. január 31. óta hivatalosan nem tagja az Európai Uniónak.

Az Egyesült Királyság egységállam (unitárius állam), melynek négy országrésze Anglia, Észak-Írország, Skócia és Wales. Parlamentáris monarchia, államfője a több, mint 70 évig uralkodó II. Erzsébet brit királynő fia, III. Károly brit király. A parlament Londonban, az ország fővárosában van, de jogainak egy részét átruházta a három nemzeti fővárosban működő parlamentre, melyek Belfastban (Észak-Írország), Cardiffban (Wales) és Edinburgh-ban (Skócia) működnek. A Csatorna-szigetek és Man szigete brit koronafüggőség, az országnak nem részei, de azzal föderatív módon összekapcsolódnak. Az Egyesült Királyságnak tizennégy tengerentúli területe van, mind az egykori Brit Birodalom, a valaha volt legnagyobb birodalom maradványa, mely legnagyobb kiterjedésének idején, 1922-ben, a szárazföldi területek mintegy negyedét uralta. A brit befolyás a birodalom megszűnése után is felfedezhető a nyelvben, a kultúrában, és számos országban a jogrendszerben is. III. Károly a Nemzetközösség feje, és államfője a Nemzetközösségi királyság tagállamainak.
Térkép - Egyesült KirályságMap_of_the_administrative_geography_of_the_United_Kingdom.png
Map_of_the_administr...
2806x4179
freemapviewer.org
Térkép - Egyesült KirályságSatellite_image_of_the_United_Kingdom.jpg
Satellite_image_of_t...
3113x4264
freemapviewer.org
Térkép - Egyesült Királyságunited_kingdom_rel87.jpg
united_kingdom_rel87...
1032x1216
freemapviewer.org
Térkép - Egyesült KirályságUnited_Kingdom_map.png
United_Kingdom_map.p...
1973x3023
freemapviewer.org
Térkép - Egyesült KirályságGreat_Britain_Snowy.jpg
Great_Britain_Snowy....
3400x4400
freemapviewer.org
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
GBP Font sterling (Pound sterling) £ 2
ISO Nyelv
EN Angol nyelv (English language)
GD Gael nyelvek (Gaelic language)
CY Walesi nyelv (Welsh language)
Neighbourhood - Ország  
  •  Ír-sziget