Térkép - Minszk (Minsk)

Minszk Belarusz fővárosa, a Minszki terület és a Minszki járás székhelye, egyben a Független Államok Közösségének a székhelye. Lakossága 1,78 millió fő (2006). Az 1999-es népszámláláskor a lakosság 79,3%-a belarusz; 15,7%-a orosz; 2,4%-a ukrán; 1,1%-a lengyel és 0,6%-a zsidó nemzetiségű volt. 1993 óta különleges, területi jogokat élvez. Területe 269 km². A Szviszlocs és a Nyemiha folyó partján terül el, az ország földrajzi központjában, Moszkvától mintegy 700 km-re délnyugatra. A Minszki-hátság déli részén fekszik, mintegy 220 m-es tengerszint feletti magasságban. A várost északról és keletről erdőségek övezik, sok zöldterülete van (legnagyobb parkja, a Cseljuszkinyec-park 78 hektáron terül el). Közigazgatásilag 9 kerületre (Frunzenszkij, Moszkovszkij, Oktyabrszkij, Leninszkij, Partizanszkij, Pervomajszkij, Szovjetszkij, Centralnij, Zavodszkij) oszlik. Minszk himnusza (Pesznya o Minszke)

A mai Minszk területe a középkorban két szláv törzsszövetség, a Krivicsek és a Dregovicsok területének határán feküdt, majd 980-ban a Polocki fejedelemség része lett. Első említése Meneszk néven 1067-ből maradt fenn, így ezt az évet tekintik a város alapításának. Nevét valószínűleg a középkori menszk szó után – ami cserét, cserélőhelyet jelent – kapta. Kedvező fekvése révén a 12. századra Polocki fejedelemség legnagyobb városa lett. A tatár pusztítást elkerülte, 1242-ben a Litván nagyfejedelemséghez került, azon belül pedig a Minszki vajdaság székhelye lett. 1499-ben Jagelló Sándor nagyfejedelemtől magdeburgi városi jogokat kapott. A 16. században már fontos kereskedelmi, egyházi és kulturális központ. A 17. században az orosz-lengyel háborúkban elpusztították a várost (1654-1667 között volt orosz kézen). A második nagy pusztítás az északi háborúban (1708-1709) érte, amikor a svéd és az orosz hadsereg egyaránt pusztította. A 18. századra ezért provinciális kisvárossá süllyedt, ekkoriban lakosságának többségét a lengyelek és a zsidók tették ki, 1790-ben mindössze 7 ezer lakosa volt. 1793-ban az egész országhoz hasonlóan az Orosz Birodalom része lett, 1796-ban pedig kormányzósági székhellyé vált. A 19. században mint kereskedelmi és közigazgatási központ ismét gyors fejlődésnek indult, az 1830-as években utcáinak többsége szilárd burkolatot kapott, 1838-ban megjelent az első minszki újság, 1844-ben pedig a városi színház is felépült. A fejlődést felgyorsította az 1846-ban megépült országút és az 1871-re elkészült vasút, amely Moszkvát és Varsót kötötte össze. 1873-ban a Romni-Libava (Liepaja) vasút megépülésével vasúti csomóponttá vált. Az iparosodás is megindult, a város lakossága ezért gyorsan növekedett (1860-ban 27 ezer, 1897-ben 91 ezer lakosa volt). Minszk egyben a belorusz munkásmozgalom központja is lett, 1898-ban az OSZDMP első kongresszusára itt került sor. Az első világháború alatt a frontvonal közelében levő városként nagy jelentősége volt, az orosz nyugati front főparancsnoksága itt székelt. 1917 októberében itt is megalakultak a szovjetek. 1918 februárjától decemberéig német megszállás alatt volt, 1918. március 25-én itt kiáltották ki a rövid életű Belarusz Népköztársaságot. 1919-ben a Belorusz SZSZK fővárosává nyilvánították. 1919-1920-ban egy ideig lengyel megszállás alatt volt, a rigai egyezmény értelmében végleg a Szovjetunióhoz került. 1922-ben megindult a háborús károk helyreállítása, gyors iparosítás kezdődött, a lakosság száma gyorsan növekedett (1939-ben 238,8 ezer fő). 1921-ben egyetemet létesítettek, 1929-ben megindult a villamosközlekedés, 1934-ben pedig az első repülőtér.

A második világháborúban az előretörő német csapatok 1941. június 26-án foglalták el a várost. Itt alakították ki a Reichskomissariat Ostland központját. Megkezdődött a lakosság kényszermunkára hurcolása, a kommunisták tömeges gyilkolása, a zsidó lakosság gettóba tömörítése (mintegy 100 ezres gettót alakítottak ki Minszkben). Hamarosan Minszk a belarusz partizánmozgalom központjává vált, ezért a szerepéért 1974-ben Hős város címmel tüntették ki. A Bagratyion-hadművelet keretében 1944. július 3-án szabadult fel. A súlyos harcokban a város épületeinek 80%-a megsemmisült, lakossága mintegy 50 ezer főre csökkent. A háború után a várost gyorsan újjáépítették, de az épületeket nem rekonstruálták, a város arculatára ma is az 1940-1950-es évek „Sztálin-barokk“ építészete nyomja rá a bélyegét (hatalmas, túldíszített középületek, széles utak, jellegtelen lakótelepek).

Az újjáépítés pozitív oldala viszont, hogy számos zöldterületet alakítottak ki, Minszk a Szovjetunió egyik leginkább parkosított városává vált. A lakosság száma gyorsan növekedett, 1959-ben elérte a ½ milliót, 1972-ben az 1 milliót, 1986-ban pedig az 1,5 milliót. Egymás után épültek az új lakótelepek, az 1960-as években a Csizsovka, az 1970-es években a Szerebranka, Zapad és Vosztok, az 1980-as években pedig Kuraszovscsina és Malinovka. 1975-ben a növekvő lakosság és az ipar vízigényének biztosítására elkészült a Vilija folyótól a Szviszlocson át Minszkbe vezető csatorna, amelyet a Zaszlavli-víztározó egészített ki. 1984-ben megnyitották az első metróvonalat. Az 1990-es évek közepének gazdasági válságán túljutva ma ismét gyors gazdasági növekedés jellemzi a várost, lakossága folyamatosan növekszik, a város határában egyre több helyen épülnek új lakóterületek (úgynevezett mikrorajonok).