Térkép - London

London
London az Egyesült Királyság és azon belül Anglia fővárosa, a legnagyobb városi terület az Egyesült Királyságban; Európában Isztambul és Moszkva után a legnépesebb város. A Londoni-medencében, a Temze folyó két partján terül el. A története egészen az alapító rómaiakig nyúlik vissza, akik a várost Londiniumnak nevezték. A középkor emlékeit a város központjában található City of London őrzi, a mai London e köré épült ki.

London a világ egyik vezető globális városa, a Forbes 2014-es felmérése alapján a világ legbefolyásosabbja. A város nemcsak az Egyesült Királyság, hanem a világ egyik kereskedelmi, oktatási, szórakoztatóipari, divat, egészségügyi, kutatási és fejlesztési, turisztikai és közlekedési központja. London a világ legnagyobb pénzügyi központja is New York mellett, és az ötödik legtöbb GDP-t termelő város a világon (Európában az első). London a világ egyik leglátogatottabb városai közé tartozik, évente kb. 27 millió turista választja úticéljául, és a London-Heathrow-i repülőtér a világ legforgalmasabb repülőtere. Londonban 43 egyetem található, és ezzel Európa legtöbb egyetemével rendelkező városa. Itt a legmagasabbak az ingatlanárak az egész világon. 2012-ben Londonban rendezték a nyári olimpiai játékokat, és ezzel London és Athén is háromszor rendezett olimpiát.

Londonban sokféle népcsoport, kultúra és vallás találkozik. Csak a város területén 300 nyelvet beszélnek. A 2009-es népszámláláson Nagy-London népessége fő volt, ezzel a számmal az Európai Unió legnépesebb városa volt az ország 2020-as kilépéséig. A Londoni agglomeráció becslések szerint 12 és 14 millió fő közé tehető. A város volt a világ legnépesebb városa 1831 és 1925 között.

Londonban több világörökségi helyszín található. Ezek többek között a Tower of London, a Kew Gardens, a Westminster-palota és a Westminsteri apátság, valamint Greenwich, ami nevezetességét a csillagvizsgálójának köszönheti, és annak, hogy itt halad át a „greenwichi délkör”, ami a zónaidő valamint a földrajzi hosszúsági körök számításának hagyományos alapja. Más híres nevezetessége a városnak a Buckingham-palota, a London Eye, a Tower Bridge, a Piccadilly Circus, a Trafalgar tér, a Szent Pál-székesegyház és a Wembley Stadion is. London otthont ad számos nevezetes múzeumnak, galériának, könyvtárnak és egyéb kulturális intézménynek, többek között a British Museumnak, a National Gallerynek és több mint negyven színháznak. A londoni metró a legrégebbi földalatti vasúthálózat a világon, és a második legnagyobb kiterjedésű a világon a Sanghaji metróhálózat után.

 
Térkép - London
Térkép
Google LLC - Térkép - London
Google LLC
Google Föld - Térkép - London
Google Föld
Nokia (vállalat) - Térkép - London
Nokia (vállalat)
OpenStreetMap - Térkép - London
OpenStreetMap
1899BartholomewFireB...
6715x9000
www.gaubertgenealogy...
london-top-tourist-a...
4346x5894
www.mapaplan.com
London-Map-1807.jpg
6077x3351
www.mappery.com
London.jpg
5268x3543
www.mapmoose.com
london-map.jpg
3901x2685
www.tourstolondon.co...
london-map-big.jpg
3753x2583
www.orangesmile.com
31076d1290541878-pic...
2237x3150
www.cartographersgui...
WeCgPlMapNew72DPIWeb...
3000x2194
www.covent-garden.co...
london-underground-m...
3098x2077
www.tourstolondon.co...
London-Underground-T...
3098x2077
mappery.com
london-underground-m...
3098x2077
utlondon.files.wordp...
London-Underground-T...
3098x2077
www.mappery.com
london-england-tower...
2248x2733
jasonstravelsdotcom....
London-Underground-M...
2624x1756
www.mappery.com
london-tube-map.gif
2525x1777
www.globalcitymap.co...
london-top-tourist-a...
2426x1607
www.mapaplan.com
london-top-tourist-a...
1591x2408
www.mapaplan.com
london-map-0.jpg
1757x2014
www.orangesmile.com
london-attractions-m...
2105x1488
cdn-locations.tripom...
london-underground-t...
1822x1564
www.projectmapping.c...
Ország - Egyesült Királyság
Az Egyesült Királyság zászlaja
Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága (angolul United Kingdom of Great Britain and Northern Ireland) – egyszerűen csak Egyesült Királyság (UK) vagy (pontatlanul) Nagy-Britannia (GB) – nyugat-európai szigetország, mely a Brit-sziget teljes területét és az Ír-sziget északkeleti részét, valamint több kisebb szigetet foglal magába. Szárazföldi határa csak Észak-Írországnak van, Írországgal, ettől eltekintve az országot az Atlanti-óceán, az Északi-tenger, a La Manche és az Ír-tenger határolja. A legnagyobb szigetet, a Brit-szigetet a Csatorna-alagút köti össze Franciaországgal. 2020. január 31. óta hivatalosan nem tagja az Európai Uniónak.

Az Egyesült Királyság egységállam (unitárius állam), melynek négy országrésze Anglia, Észak-Írország, Skócia és Wales. Parlamentáris monarchia, államfője a több, mint 70 évig uralkodó II. Erzsébet brit királynő fia, III. Károly brit király. A parlament Londonban, az ország fővárosában van, de jogainak egy részét átruházta a három nemzeti fővárosban működő parlamentre, melyek Belfastban (Észak-Írország), Cardiffban (Wales) és Edinburgh-ban (Skócia) működnek. A Csatorna-szigetek és Man szigete brit koronafüggőség, az országnak nem részei, de azzal föderatív módon összekapcsolódnak. Az Egyesült Királyságnak tizennégy tengerentúli területe van, mind az egykori Brit Birodalom, a valaha volt legnagyobb birodalom maradványa, mely legnagyobb kiterjedésének idején, 1922-ben, a szárazföldi területek mintegy negyedét uralta. A brit befolyás a birodalom megszűnése után is felfedezhető a nyelvben, a kultúrában, és számos országban a jogrendszerben is. III. Károly a Nemzetközösség feje, és államfője a Nemzetközösségi királyság tagállamainak.
Térkép - Egyesült KirályságGreat_Britain_Snowy.jpg
Great_Britain_Snowy....
3400x4400
freemapviewer.org
Térkép - Egyesült KirályságTopographic_Map_of_the_UK_-_Blank.png
Topographic_Map_of_t...
1750x2545
freemapviewer.org
Térkép - Egyesült Királyságunited_kingdom_rel87.jpg
united_kingdom_rel87...
1032x1216
freemapviewer.org
Térkép - Egyesült Királyság2000px-Map_of_United_Kingdom.svg.png
2000px-Map_of_United...
2000x2464
freemapviewer.org
Térkép - Egyesült KirályságUnited_Kingdom_relief_location_map.jpg
United_Kingdom_relie...
1348x2083
freemapviewer.org
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
GBP Font sterling (Pound sterling) £ 2
ISO Nyelv
EN Angol nyelv (English language)
GD Gael nyelvek (Gaelic language)
CY Walesi nyelv (Welsh language)
Neighbourhood - Ország  
  •  Ír-sziget