Térkép - Leningrádi terület (Leningrad Oblast)

Leningrádi terület (Leningrad Oblast)
A Leningrádi terület (oroszul: Ленинградская область) az Oroszországi Föderáció tagja. Székhelye Szentpétervár. Határos Észtországgal és Finnországgal, valamint Karéliával, a Vologdai területtel, a Pszkovi területtel és a Novgorodi területtel. 2010-ben a népessége 1 716 868 fő volt. Az ötmillió lakosú Szentpétervár szövetségi jelentőségű városként nem tartozik hozzá.

A mai Leningrádi területet nem sokkal a Würm-glaciális után népesítették be, és többi régészeti tárgyat is találtak ott. A Volgát kereskedelmi útvonalnak használták a varégok, hogy elérjék a görögök területét. Sztaraja Ladoga, a legendás I. Rurik novgorodi fejedelem első fővárosa a 8. és a 9. században, a Volhov folyónál épült.

A 12. és a 15. század között a területen Svédország és a Novgorodi Köztársaság osztozott, és azt javarészt különféle finnugor népek lakták, így északnyugaton a karjalaiak, izsórok és vótok nyugaton, vepszék keleten, továbbá délen az ilmenyi szlávok.

A terület központi részét Ingria (Izsora, Inkeri, Ingeri) történelmi részként ismerték; a mai Leningrádi terület nagy részét 1617-ben Svédország a sztolbovói békeegyezményel eredményeként elfoglalta.

 
Térkép - Leningrádi terület (Leningrad Oblast)
Térkép
Leningrad-Region-Tou...
3000x2159
www.mappery.com
leningrad_area78.jpg
1050x1342
www.lib.utexas.edu
27.jpg
1000x998
expositions.nlr.ru
15.jpg
1000x836
expositions.nlr.ru
19.jpg
808x1000
expositions.nlr.ru
07.jpg
1000x781
expositions.nlr.ru
31.jpg
750x1024
expositions.nlr.ru
Relief_Map_of_Lening...
1000x717
upload.wikimedia.org
Leningrad_oblast_reg...
1000x674
wikitravel.org
leningrad-region-fie...
900x686
russiatrek.org
leningrad-region-sce...
900x686
russiatrek.org
leningrad-region-vie...
900x686
russiatrek.org
leningrad-russia-obl...
900x686
russiatrek.org
32.jpg
600x1000
expositions.nlr.ru
st-prophet-elisha-ch...
856x689
russiatrek.org
33.jpg
1000x530
expositions.nlr.ru
34.jpg
521x1000
expositions.nlr.ru
Leningradskaya_Obl.j...
783x570
planetolog.com
silver-style-simple-...
505x850
maps.maphill.com
physical-location-ma...
850x500
maps.maphill.com
Ország - Oroszország
Oroszország zászlaja
Oroszország által katonailag megszállt területek.1. Transznisztria (1992-től)

2. Abházia (2008-tól)
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
RUB Orosz rubel (Russian ruble) ₽ 2
ISO Nyelv
CE Csecsen nyelv (Chechen language)
CV Csuvas nyelv (Chuvash language)
KV Komi nyelv (Komi language)
RU Orosz nyelv (Russian language)
TT Tatár nyelv (Tatar language)
Neighbourhood - Ország  
  •  Azerbajdzsán 
  •  Grúzia 
  •  Kazahsztán 
  •  Kína 
  •  Mongólia 
  •  Észak-Korea 
  •  Fehéroroszország 
  •  Finnország 
  •  Lengyelország 
  •  Lettország 
  •  Litvániai Szocialista Szovjetköztársaság 
  •  Norvégia 
  •  Ukrajna 
  •  Észtország 
Administrative Subdivision
Ország, State, Region,...
Város, Falu,...
Múzeum