Térkép - Karibi Hollandia (Bonaire, Saint Eustatius and Saba)

Karibi Hollandia (Bonaire, Saint Eustatius and Saba)
A Karibi Hollandia három egykori Holland Antillákbeli sziget elnevezése, melyek 2010. október 10-től Hollandia speciális községei, hivatalos néven köztestületei lettek. A három sziget a Karib-tengerben található, Bonaire Arubától és Curaçaoótól keletre a venezuelai partok mentén fekszik, míg Saba és Sint Eustatius Sint Maartentől délre, Saint Kitts és Nevistől északnyugatra helyezkedik el. Ismert nevük még a BES-szigetek is, melyeket a három sziget nevéből (Bonaire, Sint Eustatius, Saba) alakítottak ki. A szigetek jelenleg az Európai Unió tengerentúli országai és területei (OCT) besorolás alatt állnak, így az EU jogokat nem automatikusan alkalmazzák. Előre láthatólag 2015 folyamán átsorolják őket az EU legkülső régiói (OMR) közé (pl. Madeirához vagy a Kanári-szigetekhez hasonló státust kapnak).

A három sziget jelenlegi státusát a Holland Antillák felbomlásával nyerte el 2010. október 10-én, amikor Curaçao és Sint Maarten két autonóm területté vált a Hollandiai Királyságon belül. Így ez utóbbi két sziget, és Aruba sem tartozik tehát a Karibi Hollandiához, melynek területe így, lakossága fő lett.

A különleges községek ( gyakorlatilag a legtöbb olyan funkciót képviselik, amelyeket a kontinentális Hollandia önkormányzatai. A végrehajtó hatalom továbbra is az alkormányzók kezében maradt. A legmagasabb kormányzati szerv a szigettanács, melyből mindhárom szigeten található egy-egy. A holland állampolgárok jogosultak mind a hollandiai, mind a uniós választásokon szavazni.

Hivatalosan a szigeteket a holland jogrendben köztestületként és nem községként kezelik. Ezért nem is részei egyetlen holland tartománynak sem. Ezért, a tartományi végrehajtó hatalmat két szerv, a szigettanács és egy, a kontinentális Hollandiában székelő szerv, a Karibi Hollandia Nemzeti Hivatala látja el. Emiatt hívják a szigeteket különleges községeknek.

A legtöbb hollandiai törvénynek van helyi változata, például a társadalombiztosítás nem ugyanazon a szinten van, mint az európai Hollandiában.

 
Térkép - Karibi Hollandia (Bonaire, Saint Eustatius and Saba)
Térkép
Nokia (vállalat) - Térkép - Karibi Hollandia
Nokia (vállalat)
hl_20100328_73931.jp...
5200x3453
dcnanature.files.wor...
Steustatius_Vegetati...
4959x3509
dcnanature.org
Bonaire_Vegetation_m...
4959x3509
dcnanature.org
52_full.jpg
4000x2664
photos.wikimapia.org
large_detailed_road_...
3169x2797
www.vidiani.com
Quill_dormant_vulcan...
3264x2448
upload.wikimedia.org
bonaire-map-with-div...
3035x2433
infolific.com
bonaire-map-with-bea...
3006x2337
infolific.com
Bonaire_travel_map.p...
2198x2600
upload.wikimedia.org
OSM_Bonaire.png
1948x2033
upload.wikimedia.org
Lower_Town_Sint_Eust...
2033x1547
upload.wikimedia.org
Bonaire2011_map4.png
1600x1600
2.bp.blogspot.com
Bonaire-Island-Touri...
1431x1720
mappery.com
Bonaire-Island-Touri...
1431x1720
www.mappery.com
bonaire-dive-sites.j...
1600x1379
liquidadventures.ca
IMG_3857.jpg
1600x1200
www.euxonline.com
Aerial-Bonaire9.jpg
1600x1066
4.bp.blogspot.com
Bonaire-7.jpg
1600x1066
1.bp.blogspot.com
bonaire-saint-eustat...
1500x948
ds-lands.com
bonaire-map1.jpg
954x1224
bluedogvt.files.word...
Administrative Subdivision
Ország, State, Region,...