Térkép - Jünnan (Yunnan Sheng)

Jünnan (Yunnan Sheng)
Jünnan (egyszerűsített kínai: 云南, hagyományos kínai: 雲南; pinjin: Yúnnán; IPA: [y̌nnǎn]) Kína egyik déli tartománya, amely Vietnámmal, Laosszal és Mianmarral határos.

Területe, amelynek csupán 6%-a alkalmas mezőgazdasági művelésre, és negyedrésze erdőség, a maradék pedig hegyvidék, amelyek magassága a nyugati vidékeken a 4000 métert is meghaladja. Fejlődését segítik ásványkincsei, turisztikai látványosságai és az ASEAN országokhoz való közelsége is. Lakossága 44 millió fő, akik között sok nemzetiségi található: Kína 55 nemzetiségből 20 fellelhető itt. Székhelye Kunming.

Kína részévé az elmúlt öt évszázadban vált szervesen, előtte független államok voltak területén. A mongol hódítók győzték le ezeket az államokat, és saját katonáikat telepítették le itt, akikkel együtt muzulmánok is érkeztek a területre. A mandzsu hódítás idején ezen a vidéken halt meg az utolsó Ming herceg. A -dinasztia igyekezett a területet szervesen bekapcsolni az ország életébe. A 20. század elején jelentős ásványkincsei miatt mind a britek, mind a franciák szemet vetettek rá, utóbbiak építették 1901 és 1910 között a Vietnamot Kunminggel összekötő vasútvonalat, amely 1966-ig a tartomány egyetlen vasútvonala volt. A hadurak korában Lung Jün hadúr vonta az irányítása alá a területet, amely a második kínai–japán háborúban nem került japán kézre, így sokan menekültek ide és jelentős ipart is áttelepítettek.

* Polonyi Péter: Kína Hongkonggal, Makaóval, Tajvannal, Tibettel (Panoráma Kiadó, 2002) 743–745. o. ISBN 963-243-799-3

 
Térkép - Jünnan (Yunnan Sheng)
Térkép
Google LLC - Térkép - Jünnan
Google LLC
Google Föld - Térkép - Jünnan
Google Föld
Nokia (vállalat) - Térkép - Jünnan
Nokia (vállalat)
OpenStreetMap - Térkép - Jünnan
OpenStreetMap
Térkép - Jünnan - Esri.WorldImagery
Esri.WorldImagery
Térkép - Jünnan - Esri.WorldStreetMap
Esri.WorldStreetMap
Térkép - Jünnan - OpenStreetMap.Mapnik
OpenStreetMap.Mapnik
Térkép - Jünnan - OpenStreetMap.HOT
OpenStreetMap.HOT
Térkép - Jünnan - OpenTopoMap
OpenTopoMap
Térkép - Jünnan - CartoDB.Positron
CartoDB.Positron
Térkép - Jünnan - CartoDB.Voyager
CartoDB.Voyager
Térkép - Jünnan - OpenMapSurfer.Roads
OpenMapSurfer.Roads
Térkép - Jünnan - Esri.WorldTopoMap
Esri.WorldTopoMap
Térkép - Jünnan - Stamen.TonerLite
Stamen.TonerLite
Ország - Kína
Kína zászlaja
A Kínai Népköztársaság, röviden Kína (egyszerűsített kínai írásmóddal 中华人民共和国 (中国), pinjin: Zhōnghuá Rénmín Gònghéguó (Zhōngguó), magyaros átírásban: Csunghua Zsenmin Kunghokuo (Csungkuo)) a világ legnépesebb és Kelet-Ázsia legnagyobb országa, amely egyben túlmutat régióján, mivel mind Közép-Ázsiában, mind a tengeren vannak területei. Az ország 1949-től kezdve kettéosztva él: a Kínai Népköztársaság, Peking (北京, ) fővárossal, illetve a Tajvan (sziget) (台灣) szigetéből és annak környékéből álló Kínai Köztársaság, Tajpej fővárossal. Eleinte az utóbbit ismerték el nemzetközileg (még az ENSZ Biztonsági Tanácsában is képviselők ültek), ám az 1970-es években tapasztalt amerikai–kínai közeledés után megváltozott a helyzet. Bár ma nem tekintik önálló államnak, az amerikai erők mindeddig megakadályozták, hogy a Kínai Népköztársaság bekebelezze.

A két állam eltérően fejlődött a 20. század végén. Az élet rengeteg terén más-más szokások alakultak ki. Míg a szárazföldön Mao Ce-tung által 1956 és 1958 között folyamatosan bevezetett egyszerűsített kínai írásmódot használják, még mindig a hagyományos írásjegyekkel írnak.
Térkép - Kínaimage.jpg
image.jpg
1414x1589
freemapviewer.org
Térkép - KínaChina_topo.png
China_topo.png
1200x804
freemapviewer.org
Térkép - Kínaimage.jpg
image.jpg
1414x1624
freemapviewer.org
Térkép - Kína2000px-Rail_map_of_China.svg.png
2000px-Rail_map_of_C...
2000x1720
freemapviewer.org
Térkép - KínaChina_linguistic_map.png
China_linguistic_map...
900x1016
freemapviewer.org
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
CNY Zsenminpi (Renminbi) ¥ or 元 2
ISO Nyelv
ZH Kínai nyelv (Chinese language)
UG Ujgur nyelv (Uighur language)
Neighbourhood - Ország  
  •  Afganisztán 
  •  Bhután 
  •  India 
  •  Kazahsztán 
  •  Kirgizisztán 
  •  Laosz 
  •  Mianmar 
  •  Mongólia 
  •  Nepál 
  •  Pakisztán 
  •  Tádzsikisztán 
  •  Vietnám 
  •  Észak-Korea 
  •  Oroszország 
Administrative Subdivision
Ország, State, Region,...
Város, Falu,...
 Ala