Térkép - Damietta (Damietta Governorate)

Damietta (Damietta Governorate)
Damietta (arab neve دمياط, tudományos átiratban Dimyāṭ, magyarosan Dimját) kikötőváros Egyiptomban, a Nílus deltájában Kairótól 160 km-re északra. Az ókorban Tamiat néven jelentős város volt, de Alexandria kiépülésével csökkent jelentősége.

638-ban került arab fennhatóság alá. A keresztes háborúk alatt került ismét a figyelem középpontjába, amikor a keresztesek két ízben is elfoglalták a tenger felől, igaz csak rövid időre. 1169-ben a Jeruzsálemi Királyság a Bizánci Birodalom flottájának támogatásával megostromolta a várost, de nem sikerült azt elfoglalniuk. A támadók és védők vélhetően megegyeztek és a keresztény had elvonult.

Sebezhetősége késztette I. Bajbarsz mameluk szultánt arra, hogy leromboltassa és négy mérfölddel beljebb a folyótól újraépíttesse.

Az oszmán fennhatóság idején száműzött kolóniaként is szolgált.

Lakosainak száma 337 303 fő, agglomerációjának népessége 1,1 millió fő volt 2012-ben.

 
Térkép - Damietta (Damietta Governorate)
Térkép
Google LLC - Térkép - Damietta
Google LLC
Google Föld - Térkép - Damietta
Google Föld
Nokia (vállalat) - Térkép - Damietta
Nokia (vállalat)
OpenStreetMap - Térkép - Damietta
OpenStreetMap
Térkép - Damietta - Esri.WorldImagery
Esri.WorldImagery
Térkép - Damietta - Esri.WorldStreetMap
Esri.WorldStreetMap
Térkép - Damietta - OpenStreetMap.Mapnik
OpenStreetMap.Mapnik
Térkép - Damietta - OpenStreetMap.HOT
OpenStreetMap.HOT
Térkép - Damietta - OpenTopoMap
OpenTopoMap
Térkép - Damietta - CartoDB.Positron
CartoDB.Positron
Térkép - Damietta - CartoDB.Voyager
CartoDB.Voyager
Térkép - Damietta - OpenMapSurfer.Roads
OpenMapSurfer.Roads
Térkép - Damietta - Esri.WorldTopoMap
Esri.WorldTopoMap
Térkép - Damietta - Stamen.TonerLite
Stamen.TonerLite
Ország - Egyesült Arab Köztársaság
Egyiptom zászlaja
Az Egyesült Arab Köztársaság, röviden EAK (arabul الجمهورية العربية المتحدة – al-Ǧumhūriyya al-ʿArabiyya al-Muttaḥida) Egyiptom és Szíria uniója, föderációja volt, amely a pánarab nacionalizmus eszméinek megvalósulásaként jött létre 1958-ban, majd 1961-ben Szíria kilépésével bomlott fel. Egyiptom egészen 1971-ig az EAK megnevezést viselte. Az EAK 1958–1961 között része volt az Egyesült Arab Államok nevű, Jemennel létesített szimbolikus konföderációnak is. A szövetség zászlaja jelenleg Szíria nemzeti lobogója.

Egyiptomban 1954-ben szerezte meg az elnöki hatalmat Gamal Abden-Nasszer, aki regionális befolyását féltve nem volt hajlandó csatlakozni az Amerika-barát államokat összefogó Bagdadi Paktumhoz, helyette az iraki erősödést szintén ellenző Szaúd-Arábiával és Szíriával alakított ki katonai szövetséget, amihez a következő évben Jordánia és Jemen is csatlakozott.
Térkép - Egyesült Arab KöztársaságEgypt_map_topo.jpg
Egypt_map_topo.jpg
1837x1773
freemapviewer.org
Térkép - Egyesült Arab KöztársaságMap_of_Egypt.jpg
Map_of_Egypt.jpg
1331x1176
freemapviewer.org
Térkép - Egyesült Arab Köztársaságegypt_admin_1990.jpg
egypt_admin_1990.jpg
1772x2248
freemapviewer.org
Térkép - Egyesült Arab KöztársaságEgypt_relief_location_map.jpg
Egypt_relief_locatio...
1055x975
freemapviewer.org
Térkép - Egyesült Arab Köztársasággeneral-map-egypt.png
general-map-egypt.pn...
3038x2257
freemapviewer.org
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
EGP Egyiptomi font (Egyptian pound) £ or جم 2
ISO Nyelv
EN Angol nyelv (English language)
AR Arab nyelv (Arabic language)
FR Francia nyelv (French language)
Neighbourhood - Ország  
  •  Líbia 
  •  Szudán 
  •  Izrael 
Administrative Subdivision
Ország, State, Region,...
Város, Falu,...