Térkép - Bangkok

Bangkok
Bangkok vagy thai nyelven Krung Thep (magyarul: az angyalok városa) Thaiföld fővárosa, s egyben legnagyobb városa is. A város lakossága a 2010-es népszámlálás szerint 8 280 925 fő, míg a bangkoki agglomeráció 2016-ban mintegy 17 millió fő. A város központja a Csaophraja folyó jobb partján fekszik, a Thai-öböl (Sziámi-öböl) mellett. Beceneve: „Kelet Velencéje”.

Az ország gazdasági központja, 2005-ben GDP-je elérte a 220 milliárd dollárt, ami az ország GDP-jének 43%-a.

A nemzetközi látogatók alapján Hongkong után a 2. leglátogatottabb város a világon. 2015-ben mintegy 18,7 millió külföldi kereste fel, aki legalább egy éjszakát eltöltött itt.

Bangkok kezdetben Ajutthaja, az ország akkori fővárosának kikötőjeként és kereskedelmi központjaként szolgált. Mikor 1767-ben a burmaiak elfoglalták Ajutthaját, az új thai főváros Thonburi lett, mely ma Bangkok része.

A város hivatalos neve thaiul írva: กรุงเทพมหานคร อมรรัตนโกสินทร์ มหินทรายุธยามหาดิลก ภพนพรัตน์ราชธานีบุรีรมย์ อุดมราชนิเวศน์ มหาสถานอมรพิมาน อวตารสถิต สักกะทัตติยะ วิษณุกรรมประสิทธิ์

Angol átírással: Krung Thep Mahanakhon Amon Rattanakosin Mahinthara Ayuthaya Mahadilok Phop Noppharat Ratchathani Burirom Udomratchaniwet Mahasathan Amon Piman Awatan Sathit Sakkathattiya Witsanukam Prasit.

Magyar átírással: Grungthép-mȧhánákān-ȧmān-rȧtȧnȧgószin-mȧhinthȧrá-juthȧjá-mȧhádilog-popnoppȧrȧt- rádsȧtháni-burirom-udom-rádsȧnivédmȧhászȧthán-ȧmānpimán-ȧvȧtánszȧthid-szȧgȧthȧdtijȧ-viszȧnugȧmprȧszit. (Az „ȧ” az „á” rövid megfelelője, az „ā” pedig az „a” hosszú párja, illetve ez esetben annál valamivel nyíltabb hang, mint az angol law szóban. A fenti átírásban nincsenek jelölve a tónusok.)

Jelentése megközelítőleg: „Az angyalok városa, a nagy város, az örök ékkő-város, Indra isten bevehetetlen városa, a világ kilenc drágakővel ékesített nagyszerű fővárosa, a boldog város, amelynek gazdagsága egy hatalmas királyi palota, mely ahhoz a mennyei lakhelyhez hasonló, ahol a reinkarnálódott isten uralkodik, az Indra által adott és Visnukam által épített város.” – Mivel igen ősi, páli és szanszkrit eredetű, még azok a helyi lakosok sem feltétlen értik a jelentését, akik egy iskolában tanult dal révén kívülről tudják. Elterjedt vélemény szerint ez a világ leghosszabb nevű földrajzi helye.

 
Térkép - Bangkok
Térkép
Google LLC - Térkép - Bangkok
Google LLC
Google Föld - Térkép - Bangkok
Google Föld
Nokia (vállalat) - Térkép - Bangkok
Nokia (vállalat)
OpenStreetMap - Térkép - Bangkok
OpenStreetMap
Térkép - Bangkok - Esri.WorldImagery
Esri.WorldImagery
Térkép - Bangkok - Esri.WorldStreetMap
Esri.WorldStreetMap
Térkép - Bangkok - OpenStreetMap.Mapnik
OpenStreetMap.Mapnik
Térkép - Bangkok - OpenStreetMap.HOT
OpenStreetMap.HOT
Térkép - Bangkok - OpenTopoMap
OpenTopoMap
Térkép - Bangkok - CartoDB.Positron
CartoDB.Positron
Térkép - Bangkok - CartoDB.Voyager
CartoDB.Voyager
Térkép - Bangkok - OpenMapSurfer.Roads
OpenMapSurfer.Roads
Térkép - Bangkok - Esri.WorldTopoMap
Esri.WorldTopoMap
Térkép - Bangkok - Stamen.TonerLite
Stamen.TonerLite
Ország - Thaiföld
Thaiföld zászlaja
Thaiföld vagy hivatalosan a Thaiföldi Királyság (thai: ราชอาณาจักรไทย) független alkotmányos monarchia Délkelet-Ázsiában, az Indokínai-félszigeten. Keletről Laosz és Kambodzsa, délről Malajzia és a Thai (Sziámi)-öböl, nyugatról az Andamán-tenger és Mianmar határolja.

Thaiföld középhatalom a globális ügyekben, az ASEAN alapító tagja és előkelő helyet foglal el az emberi fejlettségi indexen. Az újonnan iparosodott gazdaságok közé sorolják, ahol a gyártás, a mezőgazdaság és a turizmus a vezető ágazatok.
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
THB Thai bát (Thai baht) ฿ 2
ISO Nyelv
EN Angol nyelv (English language)
TH Thai nyelv (Thai language)
Neighbourhood - Ország  
  •  Kambodzsa 
  •  Laosz 
  •  Malajzia 
  •  Mianmar