Térkép - Szingapúr (Republic of Singapore)

Föld >  Ázsia >  Szingapúr

Szingapúr (Republic of Singapore)

Szingapúr független ország, városállam Ázsia délkeleti részén. Területét tekintve törpeállam. Az ország főszigetét északról a 900 méter … 1,5 km széles Johori-szoros választja el Malajziától, vagyis a Maláj-félszigettől. A sziget déli részét a Malaka-szoros hullámai mossák, amelyben közel 60 kis sziget áll szingapúri fennhatóság alatt. Ez a szoros emellett Indonézia felségvizeinek határa is. Az állam nevét a szanszkrit सिंह, simha, vagyis oroszlán és a szintén szanszkrit पुर, pura, azaz város szavakból kapta.

1965-ös függetlenedése óta az Oroszlánváros rohamos fejlődésbe kezdett, amit nagyrészt előnyös gyarmati múltjának is köszönhetett. Szingapúr volt ugyanis a környék brit gyarmati központja. A stratégiai jelentőségű kikötője hamarosan a világ egyik legfejlettebb államává tette a várost. Ma már alig lehet elképzelni, hogy alig 100 évvel ezelőtt szemetes, cölöpházakkal teletűzdelt kis kikötő volt, hiszen ma központjában a leghatalmasabb bankok és társaságok felhőkarcolói állnak a modern sugárutak és üzletek mellett. A világon az egyik legmagasabb egy főre jutó GDP-vel büszkélkedő kis államban szigorú törvények védik a környezetet, és súlyos büntetést szabhatnak ki arra, aki közterületen szemetel, köpköd, cigarettázik, rágógumit ragasztgat, vagy akár nem öblíti le a WC-t a nyilvános illemhelyen. (Innen ered a szójáték: Singapore is a fine country. – ’Szingapúr remek ország’, és egyszersmind: ’Szingapúr a bírság földje’.)

A nagy szigor mellett a világon Szingapúrban követik el a legkevesebb bűntényt. Ráadásul a nemzetközi felmérések alapján ez az ország a legkevésbé korrupt. A sorozás minden egyes szingapúri férfi állampolgárnak (sőt, a nem állampolgár betelepültek fiainak is) kötelező. Ugyan történelme során még nem keveredett háborúba a városállam, ma mégis százezres aktív hadserege van, és összesen 350 ezren hívhatók be katonai szolgálatra. 
Szerzői jog  Wikipédia

Térkép - Google Inc.

Latitude / Longitude : 1° 22' 0" N / 103° 48' 0" E | Időzóna : UTC+8 | Valuta (fizetőeszköz) : SGD | Telefon (eszköz) : 65  

Térkép

Google Inc.-Térkép-Szingapúr
Google Inc.
Google Föld-Térkép-Szingapúr
Google Föld
OpenStreetMap-Térkép-Szingapúr
OpenStreetMap
Térkép-Szingapúrimage.jpg
image.jpg
1824x1417
freemapviewer.com
Térkép-SzingapúrSingapore_MRT_%26_LRT_System_Map.png
Singapore_MRT_%26_LR...
6942x3245
freemapviewer.com
Térkép-SzingapúrSingapore-overview.png
Singapore-overview.p...
3008x1729
freemapviewer.com
Térkép-Szingapúrimage.jpg
image.jpg
1824x1417
freemapviewer.com
Térkép-SzingapúrSatellite_image_of_Singapore_%28Landsat_7%29_-_20000428.jpg
Satellite_image_of_S...
4800x2800
freemapviewer.com
Térkép-Szingapúr-Singapore_combo_base_map.png
Singapore_combo_base...
6708x3594
upload.wikimedia.org
Térkép-Szingapúr-map-of-singapore.jpg
map-of-singapore.jpg
5000x3360
www.singaporetourist...
Térkép-Szingapúr-20120326052721!MRT_LRT_system_map_(current)_05-09.png
20120326052721!MRT_L...
5335x2847
upload.wikimedia.org
Térkép-Szingapúr-singapore-map.png
singapore-map.png
4764x2976
www.urbanrail.net
Térkép-Szingapúr-singapore-tourist-map.gif
singapore-tourist-ma...
3476x2719
www.globalcitymap.co...
Térkép-Szingapúr-singapore.jpg
singapore.jpg
3475x2567
www.footiemap.com
Térkép-Szingapúr-large_detailed_road_map_of_singapore.jpg
large_detailed_road_...
3475x2567
www.vidiani.com
Térkép-Szingapúr-large-detailed-sg-map.jpg
large-detailed-sg-ma...
3475x2567
www.visakanv.com
Térkép-Szingapúr-singapore-map-big.jpg
singapore-map-big.jp...
3197x2079
www.orangesmile.com
Térkép-Szingapúr-large_detailed_road_map_of_singapore_city.jpg
large_detailed_road_...
3197x2079
www.vidiani.com
Térkép-Szingapúr-singapore_physio-2005.jpg
singapore_physio-200...
2608x2024
www.lib.utexas.edu
Térkép-Szingapúr-singapore-mrt-nel-lrt-train-map.gif
singapore-mrt-nel-lr...
2400x2100
www.connectingsingap...
Térkép-Szingapúr-singapore_map.jpg
singapore_map.jpg
2495x1826
www.nationsonline.or...
Térkép-Szingapúr-mapa-metro-singapur.png
mapa-metro-singapur....
2615x1726
mapa-metro.com
Térkép-Szingapúr-singapore.jpg
singapore.jpg
2468x1799
www.asia-atlas.com
Térkép-Szingapúr-singapore_map.jpg
singapore_map.jpg
2500x1699
www.seacitymaps.com
Térkép-Szingapúr-singapore-map-nice.jpg
singapore-map-nice.j...
2500x1699
www.visakanv.com
Térkép-Szingapúr-Singapore-Future-Railway-System-Map.png
Singapore-Future-Rai...
2200x1610
mappery.com
Térkép-Szingapúr-Singapore-Airlines-Hop-On-Bus-Route-Map.jpg
Singapore-Airlines-H...
2192x1588
mappery.com
Térkép-Szingapúr-Singapore-Airlines-Hop-On-Bus-Route-Map.jpg
Singapore-Airlines-H...
2192x1588
www.mappery.com
1 2 3 4 5 6 7 

Facebook

 mapnall@gmail.com