Térkép - Dánia (Kingdom of Denmark)

Föld >  Európa >  Dánia

Dánia (Kingdom of Denmark)

Dánia zászlaja
Dánia, vagy hivatalos nevén a Dán Királyság , egy észak-európai skandináv ország. Az ország délen Németországgal, míg tengeri határokon keresztül északon Norvégiával, keleten pedig Svédországgal határos. A Dán Királyság magába foglalja az Atlanti-óceánon található két autonóm területet, Grönlandot és a Feröer-szigeteket. Dánia területe négyzetkilométer, amivel a világ 133. és az Európai Unió 22. legnagyobb országa. Népessége a 2018-as becslések alapján fő volt. Dánia a Jylland félszigeten, valamint több mint 400 kisebb-nagyobb szigeten (melyek közülük csak 76 lakott) fekszik a Balti- és az Északi-tengeren. A szigeteket szántóföldek, homokos tengerpartok, alacsony magasság és mérsékelt éghajlat jellemzi.

Dánia a világ egyik legrégebbi királyságaként, 1849. június 5-e óta számít alkotmányos monarchiának és parlamentáris demokráciának, felváltva ezzel az abszolút monarchia rendszerét. Jelenlegi uralkodója és államfője II. Margit királynő. A kormány és a nemzeti parlament, azaz a Folketing ülésezik az ország fővárosában és egyben legnagyobb városában, Koppenhágában, ami egyben a legfontosabb kereskedelmi központja Dániának. Az ország 1973 óta tagja az Európai Uniónak, valamint tagja többek között a NATO-nak, az Északi Tanácsnak, az OECD-nek, az EBESZ-nek és az ENSZ-nek, továbbá része a szabad átjárást biztosító schengeni övezetnek is.

Az ország lakossága részesül a skandináv szociális rendszerből, amely finanszírozza az állampolgárai számára a társadalombiztosítást, az egészségügyi szolgáltatásokat és az oktatást. A skandináv országokhoz hasonlóan Dánia is előkelő helyet foglal el számos nemzetközi felmérésben, amely az oktatást, az emberi fejlettséget, a szabadságjogokat és az egyenlőséget is érinti. A jövedelmi egyenlőség tekintetében az első helyet foglalja el, továbbá itt az egyik legmagasabb az egy főre jutó jövedelem a világon, valamint gyakran rangsorolják úgy, mint a világ legboldogabb országa. Egy 2008-as felmérés alapján Új-Zéland mellett itt a legkisebb a korrupció a világon.

Az ország partvonala erősen tagolt, hossza több mint 8750 km. Nincs olyan pont az országban, amelynek a tengertől való távolsága meghaladná az 52 km-t. Az ország területe nem határozható meg pontosan, mivel az erózió folyamatosan alakítja a partvonalat, ugyanakkor mesterségesen területeket hódítanak el a tengertől. Jylland délnyugati partvidékén az 1–2 m magas árapály miatt 10 km széles az árapálysíkság. Legfőbb folyója a Gudena.

 
Valuta / Nyelv 
ISO Valuta Szimbólum Significant Figures
DKK Dán korona (Danish krone) kr 2
ISO Nyelv
EN Angol nyelv (English language)
DA Dán nyelv (Danish language)
FO Feröeri nyelv (Faroese language)
DE Német nyelv (German language)
Neighbourhood - Ország  

Térkép - Dánia (Kingdom of Denmark)

Latitude / Longitude : 56° 0' 0" N / 10° 0' 0" E | Időzóna : UTC+1:0 / UTC+2 | Valuta : DKK | Telefonkészülék : 45  

Térkép

Google Inc.-Térkép-Dánia
Google Inc.
Google Föld-Térkép-Dánia
Google Föld
OpenStreetMap-Térkép-Dánia
OpenStreetMap
Térkép-Dániadenmark_pol99.jpg
denmark_pol99.jpg
1406x1154
freemapviewer.com
Térkép-Dániadenmark_rel99.jpg
denmark_rel99.jpg
1376x1102
freemapviewer.com
Térkép-Dánia1836px-Denmark_location_map.svg.png
1836px-Denmark_locat...
1836x1479
freemapviewer.com
Térkép-Dánia1000px-Denmark_physical_map.svg.png
1000px-Denmark_physi...
1000x806
freemapviewer.com
Térkép-DániaDenmark_satellit3.jpg
Denmark_satellit3.jp...
2221x1811
freemapviewer.com
Térkép-Dánia-denmark-map-full.gif
denmark-map-full.gif
3239x2379
www.1483online.com
Térkép-Dánia-Denmark_regions_map1.png
Denmark_regions_map1...
2371x2191
wikitravel.org
Térkép-Dánia-Scandanavia3-map-updated-1-12-12.jpg
Scandanavia3-map-upd...
2341x1641
walkingadventures.co...
Térkép-Dánia-denmark.jpg
denmark.jpg
1726x2105
www.footiemap.com
Térkép-Dánia-Denmark_1921.jpg
Denmark_1921.jpg
1533x2163
upload.wikimedia.org
Térkép-Dánia-denmark_1921.jpg
denmark_1921.jpg
1533x2163
images.nationmaster....
Térkép-Dánia-Denmark-physical-map.gif
Denmark-physical-map...
1412x2000
www.ezilon.com
Térkép-Dánia-Denmark-political-map.gif
Denmark-political-ma...
1412x1995
www.ezilon.com
Térkép-Dánia-denmark-road-map.gif
denmark-road-map.gif
1386x1970
globalcitymap.com
Térkép-Dánia-Denmark-road-map.gif
Denmark-road-map.gif
1386x1970
www.ezilon.com
Térkép-Dánia-road_map_of_denmark.jpg
road_map_of_denmark....
1539x1359
www.vidiani.com
Térkép-Dánia-Denmark_Counties_1793_-_1970.jpg
Denmark_Counties_179...
1483x1097
familysearch.org
Térkép-Dánia-denmark_pol99.jpg
denmark_pol99.jpg
1406x1154
www.lib.utexas.edu
Térkép-Dánia-administrative_map_of_denmark.jpg
administrative_map_o...
1406x1154
www.vidiani.com
Térkép-Dánia-denmark_rel99.jpg
denmark_rel99.jpg
1376x1102
www.lib.utexas.edu
Térkép-Dánia-denmark_rel99.jpg
denmark_rel99.jpg
1376x1102
images.nationmaster....
Térkép-Dánia-relief_and_administrative_map_of_denmark.jpg
relief_and_administr...
1376x1102
www.vidiani.com
Térkép-Dánia-Dan
Dan
1050x1397
3.bp.blogspot.com
Térkép-Dánia-map_of_denmark_road.jpg
map_of_denmark_road....
1050x1397
3.bp.blogspot.com
Térkép-Dánia-detailed_road_map_of_denmark.jpg
detailed_road_map_of...
1050x1397
www.vidiani.com
1 2 3 4 5 6 

Administrative Subdivision

Ország, Állam, Region,...

Facebook

 mapnall@gmail.com