Térkép - Egyesült Arab Köztársaság (Arab Republic of Egypt)

Egyesült Arab Köztársaság (Arab Republic of Egypt)
Egyiptom zászlaja
Az Egyesült Arab Köztársaság, röviden EAK (arabul الجمهورية العربية المتحدة – al-Ǧumhūriyya al-ʿArabiyya al-Muttaḥida) Egyiptom és Szíria uniója, föderációja volt, amely a pánarab nacionalizmus eszméinek megvalósulásaként jött létre 1958-ban, majd 1961-ben Szíria kilépésével bomlott fel. Egyiptom egészen 1971-ig az EAK megnevezést viselte. Az EAK 1958–1961 között része volt az Egyesült Arab Államok nevű, Jemennel létesített szimbolikus konföderációnak is. A szövetség zászlaja jelenleg Szíria nemzeti lobogója.

Egyiptomban 1954-ben szerezte meg az elnöki hatalmat Gamal Abden-Nasszer, aki regionális befolyását féltve nem volt hajlandó csatlakozni az Amerika-barát államokat összefogó Bagdadi Paktumhoz, helyette az iraki erősödést szintén ellenző Szaúd-Arábiával és Szíriával alakított ki katonai szövetséget, amihez a következő évben Jordánia és Jemen is csatlakozott.

Az egyiptomi elnök az 1956-os szuezi válság kapcsán rendkívül nagy tekintélyre és népszerűségre tett szert az antikolonialista mozgalmak és az Izrael ellen harcoló arab államok körében. Ennek köszönhetően kedvező feltételek adódtak az általa képviselt arab egységeszme megvalósulásához. Szíriában 1956-ban egy iraki hátterű szervezkedés nyomán a Baasz Párt és a kommunisták által alkotott Nemzeti Front jutott kormányra, ami ellenében a szovjet térnyeréstől tartó Amerika támogatásával jobboldali konspiráció kezdődött, ám ezt 1957 nyarán felszámolták. A felvonuló amerikai hadihajók ellenében a szovjet és egyiptomi flotta érkezett Latakiába, és a damaszkuszi kormányzat ősszel gazdasági szerződést kötött Moszkvával.

A Baasz Párt (részint a kommunistáktól tartva, részint külpolitikai biztonságot keresve) már az év elejétől propagálta az – 1950-es szír alkotmányban egyébként már távlati célként lefektetett – egységtörekvéseket, és Sukri l-Kuvatli elnök 1958 januárjában megkezdte az erre irányuló tárgyalásokat. Noha az egyiptomi vezető a szoros együttműködést támogatva eleinte idegenkedett az egységállam gondolatától, végül a benne rejlő gazdasági és hatalmi lehetőségek megváltoztatták a véleményét. Az unióról döntő kairói találkozóra február 1-jén került sor, és február 5-én a két állam törvényhozásában hivatalosan is bejelentették az uniót. A február 21-én tartott népszavazáson résztvevők 99%-as támogatta az egységet, amelynek elnökévé Nasszert választották, aki másnap elfoglalta hivatalát.

 
Valuta / Nyelv 
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
EGP Egyiptomi font (Egyptian pound) £ or جم 2
ISO Nyelv
EN Angol nyelv (English language)
AR Arab nyelv (Arabic language)
FR Francia nyelv (French language)
Neighbourhood - Ország  
Térkép - Egyesült Arab Köztársaság (Arab Republic of Egypt)
Térkép
map-egypt-touristic....
3200x4600
www.nil-egypte.net
Egupt.jpg
3509x2481
karta.putivnyk.com
Un-egypt.png
3038x2257
upload.wikimedia.org
large_detailed_ancie...
1800x3674
www.vidiani.com
egypt-political-and-...
3000x2105
www.mytripolog.com
egypt-map2.jpg
2554x2397
namasteegypt.files.w...
Ancient_Egypt_map-la...
1660x3249
upload.wikimedia.org
large_detailed_egypt...
2510x1923
www.vidiani.com
egypt-wall-map.gif
2510x1923
www.globalcitymap.co...
large_based_map_of_e...
2061x2130
www.vidiani.com
egypt-map-1.jpg
2040x2130
www.orangesmile.com
Egypt_map_topo.png
1837x1773
upload.wikimedia.org
large_detailed_relie...
1678x1672
www.vidiani.com
egypt-map-0.jpg
1678x1672
www.orangesmile.com
Egypt_detail.jpg
1678x1672
upload.wikimedia.org
physical-map-of-Egyp...
1412x1976
www.ezilon.com
Big-Map.jpg
1622x1624
uk.memphistours.com
large_detailed_trave...
1622x1624
www.vidiani.com
egypt-tourist-map.gi...
1622x1624
globalcitymap.com
egypt-tourist-map.gi...
1622x1624
www.globalcitymap.co...
Administrative Subdivision
Ország, State, Region,...